A liberális kispártok próbálják kizárni a Fideszt az Európai Néppártból

Az Alapjogokért Központ igazgatója szerint „liberális kispártok koalíciója” próbálja meg kizárni a Fideszt az Európai Néppártból.

Szánthó Miklós az M1 aktuális csatornán szerdán azt mondta, a Fidesz kizárását szorgalmazó skandináv pártok hiába viselik nevükben a konzervatív vagy a kereszténydemokrata jelzőt, magyar szemszögből liberális és bevándorláspárti álláspontot képviselnek.

Közölte: az Európai Néppárt már sokkal inkább egy hatalomtechnikai szövetség, egy erőközpont, mintsem ideológia vagy elvi közösség, és ez igaz a szociáldemokratákra és a liberálisokra is.

A műsorban elhangzott, az Európai Néppárt 12 tagpártja kezdeményezte hivatalosan a Fidesz kizárását vagy tagságának felfüggesztését. Az üggyel valószínűleg március 20-ai ülésén foglalkozik az Európai Néppárt.

(MTI)

Iratkozzon fel hírlevelünkre