A „vörös gróf” gyermekkora
Sigmund Freud írta erről a becsületes, jóhiszemű, de tehetségtelen politikusról, a lelkileg súlyosan sérült, kisebbségi komplexussal küzdő emberről: „A magyaroknak sok okos grófjuk van, de pont a legbutábbat kellett elnökké választaniuk”.
Arra nincs adat, hogy Freudnál mi váltotta ki ezt a leplezetlen ellenszenvet, pedig micsoda lélektani csemege lenne, ám gyermekkori pajtása, rokona, Bánffy Miklós gróf hiteles tanúként segít megérteni Károlyi Mihály furcsa, különc viselkedését, sokak rosszallását kiváltó tetteinek indítékait.
Bánffy szerint Károlyi gyermekkorában (ami meghatározó a későbbiekre is) főként a veleszületett testi fogyatékossága (farkastorok, nyúlszáj), illetve ennek következményei: a túlzott óvás és az örökös túlkompenzálás miatt vált azzá, amivé.
„Megpróbálom hát vázolni, ahogy én látom, nem a politikust, de az embert. És itt is: nem azt, aki lett, hanem azt, hogy honnan indult.
Ember voltában, úgy hiszem, jobban ismertem, mint bárki. Közeli rokonom, és legtávolabbi gyerekkorunk óta – én hétéves voltam és ő hat, midőn tehát először találkoztunk – úgyszólván testvéri barátság fűzött hozzá, mely utóbb az ifjúság viharos éveit is betöltötte. Bár az élet lassanként más-más utakra vitt – más-más utakra vitt a természetünk is –, míg végül fölfogásban és világnézetben egymástól teljesen elszakadtunk. Mégis fönnállott közöttünk a gyermekkorból eredő intim viszonyunk.
Tegyük hozzá, Károlyi Mihály és leánytestvére első unokatestvérek gyermeke. Talán ez volt az oka, hogy nyúlszájjal és farkastorokkal jött a világra, és olyan véznán és gyöngén is, hogy azt hitték, meg nem élhet.
Születésekor az anyja már tüdőbajos volt, és alig 3 év múlva meghalt. A hátrahagyott két árvát nagyanyjuk, a nagynéném veszi magához. (…)
Olyan volt, mint az erőtlen, halvány virágházi palánta, melyet még a széltől is óvni kellett. 14 éves korában életveszélyes körülmények között Billroth bécsi tanár megoperálta a szájpadlását, de újból meg kellett tanuljon beszélni, sok-sok gyakorlással, egyes szavakat hangosan ismételve százszor is, naponta megfeszített folytonos akarattal. (…)
A mondottakban már vázolódik néhány primér motívum, mely jellemformálásában főszerephez jut. Az egyik a testi fogyatékosság, mellyel szemben a „mégis”, az „azért is” törekszik megküzdeni. És ebbe a folytonos harcba, mely olyan képességnek megszerzéséért folyik, melyet minden más gyermek a természettől ingyen ajándékul kapott, belevegyül még valami fájó. A megalázás érzése. Ez a másik, a maga hatásában jellemformáló elem. Hiszen már megalázás az is, ha valaki tudtára jut, hogy azért kímélik, mert annyival gyöngébb, mint más, annyira erőtlen, annyira törékeny, hogy ezért mindent elnéznek neki. Azért, mert valahogy nem teljes értékű, majdhogynem nyomorék.
(…) a harmadiknak azt, hogy éppen törékenysége, árvasága miatt legkisebb kora óta úgyszólván ő a központja az őt környező nagyon szűk világnak. (…) Vakmerőség, szertelenség jellemezte mindenben. Autót vezetett vészes tempóban, falka után vadászott, díjugrató lovakat vett, és pólózni is kezdett, mely jó lovasnak is elég veszedelmes játék, ő pedig nagyon erőszakos, de igen rossz lovas volt.
Mindezekben valami játékos izgalom, a veszélynek a végsőkig való keresése és fokozása nyilvánul meg. Megmutatni, hogy nem gyöngébb, nem ügyetlenebb, mint más, sőt különb, bátrabb, vakmerőbb; megmutatni azoknak, akik őt gyerekkorában lebecsülték, hogy túltesz rajtuk, túltesz mindenkin. Hogy mindenki bámuljon, csodálkozzon rajta. Mindezekben már az is jelentkezik, hogy akaratát minden akadály ellen, jobb belátás ellen is végrehajtsa. „Azért is.”
Mert neveltetéséből származott, hogy neki mindent szabad. A világ központja ő: az volt gyerekkorában, az volt fiatal éveiben is, hiszen nagy vagyonával, temérdek hízelgővel körötte mi lett volna más?
Ilyen előélet, ilyen neveltetés, ilyen virágházi, a reális életre idegen körből ennyi fellengős, részben sovén és részben nagyvilági ideológiával, ilyen erőszakos és maga útján mindennel szembeszálló akarattal lépett a magyar politika porondjára”.
(Bánffy Miklós: Egy erdélyi gróf emlékiratai.)
***
Még néhány szó a szerzőről: Bánffy Miklós erdélyi arisztokrata, elragadó, művelt, széles látókörű, sokoldalú művész (író, jelmeztervező, grafikus), politikus, aki volt külügyminiszter, V. Károly koronázási ünnepségének kormánybiztosa, és az Opera intendása is. Hatvanezer holdas nábobként született Kolozsvárott (1873), és koldusszegényen halt meg Budapesten 1950-ben. Róla készült a Nagyúr című dokumentumfilm.
Nyilas György
