Zenés időjárásjelentés, légtüneménytan – 2019. március 3.
Ezentúl néhanapján az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéseit az adott nap légtüneménytani zenei aláfestéseivel fogjuk kommentálni. E nyelvújítás-korabeli kifejezést azért vettük elő, mert úgy véljük, hogy talán e megnevezés a legtalálóbb arra, hogy a légtünemények tudománya, tanai mögött mennyi-mennyi zenében, képzőművészeti alkotásban, irodalmi műben kifejeződő emberi élmény fejeződik ki.
***
A mai nap légtüneményeit – ehhez kétség sem férhet – a lassú bluesok fejezik ki leginkább. Ha kinézünk ma az ablakon, szinte megszólalnak maguktól is e szomorú dallamok.
A blues a 19. századi, Egyesült Államokbeli déli fekete közösségeiből származik, spirituális- és munkadalokból, kántálásokból és ritmikus elbeszélő-balladákból alakult ki, egyszerre zenei forma és zenei műfaj is.
A blues elnevezés eredete a messzi múltba vész, tán az afro-amerikai zenét játszó Hart Wand Dallas Blues című 1912-es dala volt a legelső bluesként bejegyzett szám, és azóta nevezik e nevén a műfajt.
A blues dalok szövegében gyakran feltűnik a mélyen lehangolt hangulat, úgyhogy pontosan illik a mai időjáráshoz, borús egek alatt járunk ma, esik, valahogy legbelülre kívánkozik ma a lélek. Valami olyasmi, mint az a Könnyez az ég című dalból kihallatszik, Gary B.B. Coleman – The Sky is Crying:
A következő megidézett zene, a műfaj egyik legjelesebb előadójától Blind (Vak) Willie Johnson, (1897 – 1945) fekete blues és spirituálé énekes és gitárostól származik. Mivel nem maradt róla filmfelvétel, úgy ezen a filmen nem Willie-t láthatjuk, ez a részlet a Martin Scorsese által készített egyik blues dokumentumfilmből való, amelyen Chris Thomas King, a jeles New Orleans-i bluesgitáros játszik.
A szám címe Sötét volt az éjszaka (1927), ha valaki, akkor erről a vakok tényleg nagyon sokat tudhatnak.
Willie szinte minden blues-ának dalszövege vallásos tartalmú volt. A korán árvaságra jutott kisgyermek már ötévesen kijelentette apjának, hogy hitszónok lesz, s hamarosan egy szivardobozból gitárt készített magának, s azon játszotta mély átéléssel a saját dalait. Vakságának eredetét nem ismeri a szakirodalom, csak annyi tudható róla, hogy nem vakként született.
Johnson élete végéig szegény maradt, és mindvégig Beaumont utcáin prédikált és énekelt. 1945-ben a háza porig égett, mivel nem volt hova mennie, e ház romjai között maradva nemsokára meghalt malárialázban, állítólag csak azért, mert a feketéket a kórház nem volt hajlandó befogadni. Johnsontól csak 30 szám maradt az utókorra, az, amit 1927–1930 között gramofonlemezre énekelt a Columbia Records jóvoltából.
Tehát képzeljük el a faji gyűlölségek közepette, leégett háza romjai között a magányos vak prédikátort, amint a Dark was the Night bluest dünnyögi, s ez most immár az előadó eredeti előadásában szólal meg…
A Naprendszert elhagyó Voyager űrszondák is magukkal vitték az űrbe a Sötét volt az éjszaka című dalt, az űrkutatók szándéka szerint azért, ha ráakad erre a tárgyra egy idegen civilizáció, akkor az alieneknek pontos fogalma legyen az emberi érzelmek egyik legerősebbjéről, a szomorúságról. Nemrégiben adtunk hírt arról, hogy kilépett a csillagközi térbe a Voyager 2 űrszonda is, úgyhogy ez a blues immár a Naprendszeren túlra juttatta el e fekete vak zenész bánatát.
Blind Willie Johnson a Jelenések Jánosa (John the Revelator) dalában – s mint általában a bluesban mindig – ezúttal sem a kételkedés nélküli hívő lélek szólal meg:
Vagy ebben a dalban, Otis Taylor Resurrection Blues-ában (Feltámadás Blues) sem a válaszokat kaphatja meg az ember, hanem inkább kínzó kételyek fogalmazódnak meg:
Blind Willie Johnson zenéje nagy hatást gyakorolt más zenészekre, számait több népszerű előadó feldolgozta, köztük Bob Dylan, Eric Clapton és Led Zeppelin is. Bob Dylan 1962-es első albumán már megszólalt a Jesus Make Up My Dying Bed című dal, amit a Led Zeppelin In My Time Of Dying címmel játszott szinte minden koncertjén. Most ezt hallgathatják meg három gitár virtuóz, Jimmy Page, The Edge & Jack White előadásában.
A blues-dallamok egyetemességük okán könnyen körbejárhatják a világot, erre mutatunk egy példát. A Szent Jakab Kórház (Saint James Infirmary) blues igazi világvándor, New Orleans utcáiról bekerült a világ összes jazzklubjába, az egyik első feldolgozását meghallgathatják Louis Armstrong előadásában:
A Kispál és a Borz együttes e dallamra írt egy magyar szöveget, majd ezt a dalát feldolgozta a Csík zenekar, s íme ez a „magyar népzene” lett belőle:
S ha már magyar, akkor kihagyhatatlan Hobo és Tátrai Tibor, íme a Középeurópai Hobo Blues II, a Viharban születtem:
Eddig tán úgy tűnhetett, hogy a blues tipikusan csak a férfiak zenéje, de erre rácáfol a műfaj egyik egyik legnagyobb hatású, fantasztikus hangú előadója, Odetta, aki immár sajnos 11 esztendeje nincs közöttünk, de érdemes meghallgatni egyik öregkori előadásában is még mennyi tűz volt a személyes hangú előadásában: The Midnight Special – Odetta.
Odetta blues-spirituáléja, a Néha úgy érzem magam, mint egy anya nélküli gyermek (Sometimes I feel like a motherless child) dala szól Pasolini 1964-es Máté evangéliumának egyik legszebb jelenetében, amikor a Háromkirályok tiszteletüket teszik a Szent Családnál.
Ám ha tüzes blues-énekesnőről beszélünk, akkor álljon itt még a hányattatott életű zseniális amerikai előadó Beth Hart A szíve olyan fekete, mint éjszaka (Your Heart Is As Black As Night) egy amsterdami koncerten előadott dala. A sok poklot megjárt előadó sokat tudott a szív fekete éjszakáiról, így érdemes hallgatni őt…
… és Indiara Sfair visszafogott idulatokkal teli szájharmónika improvizációi:
A blues egyetemességét mi sem bizonyítja jobban, mint egy Nobs nevű nőstény orosz farkas kutya éneke, aki együtt rí a szomorú szájharmonikás gazdájával. E muzsikát egykor a Pink Floyd adta nekünk:
És a lassú bluesok világában tett légtüneménytani kalandozásainkat egy igazán meditatív trombita-blues-zal zárjuk, Chet Baker játssza az Almost blue című kompozíciót:
