Iraki keresztényeket segítenek a pápa autójának árából

Iraki keresztényeket segítenek a pápának adományozott Lamborghini eladásából - tudatta szerdán a Vatican News.

A Szükséget Szenvedő Egyház segélyszerv a Ninivei-síkság keresztényeinek óvodát és egy több célra alkalmas központot épít abból a pénzből, amelyet a pápának adományozott és árverésen értékesített Lamborghini Huracán árából nyertek.

Kétszázezer euróval segíti a terroristák által lerombolt két szír-katolikus egyházi struktúra újjáépítését a Szükséget Szenvedő Egyház pápai jogú segélyszerv. Az összeget a Ninivei-síkság keresztényeinek támogatására fordítják – mondta el Alfredo Mantovano és Alessandro Monteduro, a szervezet elnöke, illetve igazgatója. Mindkét épület Basikában található, 30 kilométerre Moszultól. A település súlyosan megrongálódott a háborúban, de a keresztények nagy számban visszatértek. A két épület a többi kisebbség javát is szolgálja majd, mivel a több célra alkalmas központ több, mint ezer ember befogadására alkalmas, és ezért különböző közösségek is használhatják házasságkötések és vallási ünnepségek megrendezésére.

Újjáépítés és remény Irakban

Két év telt el a Ninivei-síkság felszabadítása óta, és a települések újra megtelnek élettel. Január 11-ig 9108 család tért vissza otthonába, ami az Iszlám Állam 2014-es megjelenése előtti lakosság 46%-át teszi ki. Ez az újjáépítési munkáknak köszönhető, amiből oroszlánrészt vállalt a Szükséget Szenvedő Egyház segélyszerv, valamint nagyfokú segítséget nyújtott Hungary Helps programján keresztül Magyarország is. Stephen Rasche, a jószolgálati szervezet ninivei újjáépítési projrakjének vezetője az S4C.Newsnak nyilatkozva korábban úgy fogalmazott: Tell-Aszkuf újjáépítésével a magyarok hatvan nap alatt megmentették a közösséget.

A híres olasz luxusautó gyártó vállalat 2017-ben egy Lamborghini Huracánt ajándékozott Ferenc pápának, amelyet árverésre bocsátottak. 2018. május 12-én az RM Sotheby’s aukciós ház árverésének több, mint 860 ezer dolláros bevételét a Szükséget Szenvedő Egyház, a XXIII. János Alapítvány és a Nemzetközi Kézsebész Csoport között osztották szét.

Forrás: Vatican News, S4C

Fotó: Vatican News

Iratkozzon fel hírlevelünkre