Franciaország: mostantól nincs anya és apa, csak “szülő 1” és “szülő 2”

Emmanuel Macron pártjának egyik képviselője, Valérie Petit terjesztette a francia Nemzetgyűlés elé a törvénytervezetet, amelyet a többségben lévő En Marche párt (zömében egykori szocialista politikusok) elfogadott, így

ezentúl nem lehet az iskolákban anyának és apának hívni a szülőket Franciaországban. Az új hivatalos elnevezés: szülő 1 és szülő 2.

A homoszexuális párokra akarnak így tekintettel lenni – írja az origo.hu. 

A lap szerint a konzervatív ellenzék egyik vezetője, Xavier Breton tiltakozott a törvény ellen. Az LR (Köztársaságiak) képviselője azt mondta:

“a politikai korrektség legyőzte a valóságot”.

A hagyományos, emberi elnevezést (Anya, Apa) a meleg szülők érdekeinek védelmében törlik például az osztálynaplókból is. Franciaországban egyébként – a Le Parisien című lap szerint – a hivatalosan párkapcsolatban élő emberek 96%-a heteroszexuális.

A Le Figaro szerint az LR tekintélyes képviselője, a Nizzát is magába foglaló Alpes-Maritimes régió vezetője is tiltakozott a törvény elfogadása ellen. Azt mondta, hogy az előző szocialista igazságügy-miniszternő hasonló javaslata fantazmagóriának tűnt, de kiderült, hogy végül megvalósult. A radikális jobboldal vezetője, Marine Le Pen úgy vélekedett; lehullt Macronékról az álarc.

Forrás: origo.hu.

 

https://s4c.news/2019/02/13/masfel-het-alatt-kilenc-templomot-ert-tamadas-franciaorszagban/

Iratkozzon fel hírlevelünkre