Szenvedélyesen szerette az életet a zseniális színész: Bessenyei Ferenc

Száz éve született Bessenyei Ferenc, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth-díjas magyar színművész, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

„Nem volt gyerekkorom, nem volt ifjúságom! Én akkor születtem, amikor bekerültem a színházba. Attól kezdve lehetett életemet nyomon követni, onnantól kezdve van értelme figyelemmel kísérni. Nem tartozik senkire, ami addig történt velem” – mondta Bessenyei Ferenc egyik interjújában.

Bessenyei Ferenc később Miskolcra szerződött Földessy Géza társulatához, ahol már nagyobb szerepeket is kapott, két hónap társulati lét után főszerepet kapott. Habár az anyagi helyzete még bőven hagyott kívánni valót maga után, filléres gondjait feledtette vele a szerelem. Szederkényi Ada színésznővel nem csak a színpadon játszottak házaspárt, 1944-től már a való életben is férj és feleség voltak.

A katonaságtól egy ígéretes állás mentette meg, méghozzá a Nemzeti Színházban, ahol szerződést ajánlottak neki. A 25 éves fiatal színésznek ez óriási szakmai elismerést jelentett, kivált mert úgy került be az akkor fénykorát élő társulatba, hogy még színiiskolát sem végzett. Bessenyei sokszor elmesélte, mekkora szeretettel fogadta őt Kovách Aladár, a színház igazgatója: „Két bottal járó, nagyon kedves ember volt, eldobta a botjait, megölelt. Nem is értettem, miért örülnek nekem annyira, azt sem tudták, ki vagyok.”

A szép kezdet Budapesten hamarosan szomorú véget ért, mivel amikor elkezdődött a főváros ostroma, Bessenyei Ferencet elfogták az utcán az oroszok. Nem tudni, mi mentette meg az elhurcolástól, csodálatos módon elfogását követően egy magyarul beszélő orosz tiszt hazakísérte, és azt tanácsolta, a jövőben ki ne tegye a lábát a lakásból. A Nemzetiből az új vezetők meghallgatás nélkül azonnal kirúgták.

Miután visszatért a miskolci színházba, felesége ikerlányoknak adott életet Budán. Innentől kezdve négyen vándoroltak városról városra, albérletből albérletbe. Jó szerepekből nem volt hiány, de szerény jövedelméből családjával szűkösen, napról napra élt.

1950 augusztusában visszakerült Budapestre, ahol ismét a Nemzeti Színház társulatához szegődött, és épp amikor a pályája ismét egyenesbe került, korábbi harmonikus magánélete finoman fogalmazva disszonánssá vált. Az egyre népszerűbb színészt elhalmozták munkával, szinte egész nap próbált, a rádióban megállás nélkül készültek az irodalmi műsorok és este természetesen előadás. Akkoriban egy vezető színész, mint például Bessenyei Ferenc egy átlagos napi foglalkoztatása napi 11,7 óra munkaidőt jelentett – szereptanulás, rádió, film nélkül.

A társadalmi élet pezsgett a fővárosban, a színház világában élők éjszaka sem pihentek. A jóképű színész járta a szórakozóhelyeket, belevetette magát az éjszakai életbe, és az ital mellett nem vetette meg a fiatal hölgyek társaságát sem. Házassága végképp válságba került, amikortól Bessenyei Ferenc szíve az akkor 22 éves, harmadéves főiskolai hallgató Váradi Hédihez húzott.

„Feri igen jóvágású, sovány, izzó, mondhatnám, hurrikán egyéniségű kolléga volt. Most már elmondhatom, első látásra beleszerettem. Minden nő szerelmes volt belé, de csak távolról. Bár már akkor is megropogtatott bennünket, akkora erővel, hogy kék foltok maradtak utána, de valójában nagyon szemérmes férfi volt, semmilyen kapcsolatáról nem tudok” – emlékezett rá színésztársa, Máthé Erzsi.

Feleségétől Hédihez költözött, és ezzel két háztartás szakadt a nyakába, amin felül még legfiatalabb testvérét is el kellett tartania. Életében először 1953-ban külföldre utazott, tagja lett a magyar filmhétre a Szovjetunióba utazó küldöttségnek.

1956. október 23-án, a forradalom kitörésekor egyetemisták vitték a Bem térre, ahol a tömegnek elszavalta a Szózatot, majd őt választották meg a Nemzeti Színház forradalmi bizottságának elnökévé. A forradalom leverése után két éves szilencium sújtotta, ami annyit jelentett, hogy két évig színházon kívül máshol nem vállalhatott, nem kaphatott munkát – azaz nem kereshetett pénzt.

Bessenyei Ferenc kétszer kapta meg a Kossuth-díjat, mind a kettőt az ötvenes évek első felében. Azon kevesek közé tartozott, akinek a díjakkal kizárólag „politikamentes” művészi teljesítményét, tehetségét ismerték el. Kitüntetéseit nem a szovjet, vagy a „haladó szocialista” művekben nyújtott alakításainak köszönhette.

A hatvanas évek közepén négy évig a Madách Színházban játszott, majd a Nemzetihez, 1973-ban ismét a Madách-hoz, 1980-ban újra a Nemzeti Színházhoz szerződött. Amikor 2000-ben megalakult az „új” Nemzeti Színház, Bessenyei Ferenc a Nemzeti addigi társulatával maradt, és a Pesti Magyar Színház művésze lett.

A 2004-ben elhunyt zseniális művészt római katolikus szertartással a Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra.

Bessenyei Ferenc kiemelkedő alakításokkal írta be nevét örökre a színháztörténetbe. Volt Ádám (Madách: Az ember tragédiája), Kossuth (Illyés: Fáklyaláng), Görgey (Németh László: Az áruló), Bánk bán Katona József és Galilei Németh László darabjában, átütő erejű tehetségével jelenítette meg Shakespeare, Csehov, Ibsen, Dürrenmatt műveinek főszereplőit is. Legendás alakításainak sorába tartozik Bock-Stein: Hegedűs a háztetőn című musicaljében Tevje figurájának megformálása is. Robusztus termete, zengő orgánuma, elegáns, szuggesztív egyénisége, intellektuális ereje, kivételes tehetsége mágnesként vonzotta a közönséget.

Szülővárosában 2012-ben a felújított művelődési központ az ő nevét vette fel. A hódmezővásárhelyi önkormányzat és özvegye 2008-ban Bessenyei Ferenc Művészeti Díjat alapított, melyet minden évben a magyar kultúra napján, január 22-én adnak át.

(Címoldali fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)