Balog Zoltán: legyenek a politikai megosztottságon felül álló értékeink!

Nany Pelosi abortusz

"Fontos, hogy legyenek a politikai megosztottságon felül álló értékeink, és a kereszténységben mi ilyen értékeket látunk" - fogalmazott Balog Zoltán miniszterelnöki biztos az MTI-nek Washingtonban, ahol részt vett a hagyományos Nemzeti Imareggelin. Az amerikai és a magyar kormány a közel-keleti üldözött keresztényeket megsegítő közös szándéknyilatkozata utáni, további együttműködések lehetőségeit is megvitatta.

Az eseményt évtizedek óta minden február első csütörtökén rendezik meg az Egyesült Államokban, Washingtonban. Alapítója Abraham Vereide norvégiai születésű amerikai metodista lelkipásztor volt, aki 1953-ban hívta életre az Elnöki Imareggelit, amelyet később Nemzeti Imareggelinek neveztek el. Dwight Eisenhower óta valamennyi amerikai államfő részt vesz a rendezvényen, amelynek vendéglátói a kongresszus tagjai, és amelyre politikai és vallási vezetők látogatnak el szerte a világból.

“Azok jöttek itt össze, akik a keresztény értékeknek a közéleti erkölcsi, politikai, gazdasági jelentőségéről gondolkodnak, és az a vágyuk és törekvésük, hogy ezeket az értékeket átültessék az élet legkülönbözőbb területein a gyakorlatba is” – fogalmazott az imareggeli jelentőségéről Balog Zoltán. 

Az imareggeli kínálta kapcsolatteremtési lehetőségeket említve a miniszterelnöki biztos kiemelte az informális diplomácia jelentőségét. Közölte:

“Azt hiszem, évtizedek óta nem fordult elő, hogy az amerikai és a magyar kormány közös szándéknyilatkozatot írjon alá arról, hogy az üldözött keresztényeket milyen módon segítsük együttes erővel a Közel-Keleten. Ennek az együttműködésnek a további lehetőségeit vitattuk meg”

– mondta Balog Zoltán. Hozzáfűzte: az amerikai kormányzat nagyra értékeli a magyar kormánynak az üldözött keresztények védelmében folytatott munkáját.

Az imareggeliről szólva Balog Zoltán azt mondta: “Most, hogy ötödször vagyok itt, látom Donald Trump elnökön is, hogy hatással van rá az itt lévő több ezer embernek az az üzenete, hogy érte is imádkoznak,

őt is felelősséggel hordozzák a hitükben azok is, akik nem értenek egyet a politikájával.”

Egyik fő ellenlábasa, Nancy Pelosi demokrata párti házelnök ugyanúgy megtapsolta őt a beszéde után, és ugyanúgy imádkozott érte, mint ahogyan a republikánus támogatói – tette hozzá Balog Zoltán, aki szerint “ez fontos jelzés, és többletenergiát adhat minden vezetőnek”.

Iratkozzon fel hírlevelünkre