Tóta W. lyukra futott

A frecsegő tollú publicista még soha nem bizonyította ennél ékesebben világnézeti korlátoltságát.

Létezik egy romantikus toposz: az esküdt ellenségek oly régóta űzik-kergetik egymást, hogy a végén már nem is tudnának meglenni egymás nélkül. Így vagyunk mi, kereszténydemokraták ezzel a jó Tóta W. Árpáddal, akinek az írásai azért – valljuk be – elég szórakoztatóak.

Vegyük például a legutóbbit, amiben azon élcelődik, hogy jó-jó a KDNP-nek a pofátlan telejósdák elleni fellépése, csak hát ugye a kereszténység éppen ugyanekkora marhaság. Nos, meg sem próbálok versenyre kelni Őszellemessége, a voltaire-i szatíra magyarországi helytartójával, csupán egy tipikus logikai bukfencre szeretném felhívni a figyelmét.

Attól, hogy a zsiráf is állat meg az oroszlán is, a zsiráf még nem oroszlán. Meglehet, Tóta W. Árpád és kedvelt hivatkozási pontja, Adolf Hitler is ember, azért erkölcsileg és világnézetileg elég nehéz lenne őket közös nevezőre hozni (bár, ha jobban belegondolunk, hová vezet az engesztelhetetlen sértettség és a fanatikus csőlátás csodás egyvelege…)

Na, éppen ez a gond a kétezer éves kereszténység és a mai telejósdák, Jézus Krisztus és Boszi Kata – nyilvánvalóan politikai célú – összemosásával. És most nem csak az időtényezőről van szó. Nézzük már meg a tartalmat is: vajon a krisztusi szeretetparancsot (mert ez a kereszténység központi tanítása!) tényleg egy lapon kellene emlegetnünk a „Működő pénzbevonzó kódok az újévre” emelt díjas üzenettel? Vajon a teremtett világ újabb és újabb nemzedék által megcsodált, harmonikus rendje (ennek leképeződései például a Tóta W. cikkében maró gúny tárgyává tett, már a zsidó vallásban is megtalálható angyalok és szent ősök tisztelete) helyettesíthető lenne azzal, hogy „Titkos nyerő napok Gábriel arkangyaltól”? Ez körülbelül olyan, mintha tablettás bort árulnánk nemes Chardonnay-t címkével. Hát, kinek mi.

Ezen a ponton már mélyebben bele kellene mennünk a hit és a vallás mibenlétébe, a profán és a szent viszonylatába, a „homo religiosus” több ezer éves kultúrtörténetébe. Annyi azonban talán Eliade és Balthasar (ne adj’ Isten az evangélisták és egyházatyák) tüzetesebb ismerete nélkül is leszögezhető, hogy Tóta W. Árpád ismét egy nagy lehetőséget szalasztott el. Tudniillik azzal, hogy aufklärista lövészárkából nem hajlandó egy pillanatra sem célba venni azt a mások számára nagyon is evidens lehetőséget, hogy a nagy világvallások – a maguk módján – legalább annyi érvényes igazságot közölnek rólunk és a világról (horribile dictu: Istenről), mint amennyit az Ész istennője a maga rideg és véres trónusáról. Mert ne feledjük, hogy a Szent Felvilágosodás és elfajzott kölkei (a jakobinusok, a kommunisták vagy éppen a Földet és a harmadik világot a racionális termelés nevében teljesen kizsákmányoló, liberális demokráciájukat oly készségesen exportáló mai katonai-ipari komplexumok) megszámlálhatatlanul több életet és nyomorúságot követeltek már, mint a vallási fanatizmus és azok a babonaságok, amelyeket egyébként joggal ostoroznak.

Hojdák Gergely
magyar nyelv és irodalom- katolikus hittanár

Iratkozzon fel hírlevelünkre!