Épül az Új Ezredév Református Központ Temesváron

A Ceausescu-diktatúra megdöntését eredményező temesvári népfelkelés 30. évfordulójára felépülhet Temesváron a Makovecz Imre által tervezett Új Ezredév Református Központ – írta e heti számában az Erdélyi Napló című hetilap.

A hetilap – mely 2019-től a Krónika-Székelyhon lapcsalád mellékleteként jelenik meg – felidézte a húsz éve elkezdődött építkezés viszontagságos történetét, és bemutatta a jelenlegi kilátásokat.

Amint az összeállításból kiderül, az építkezés azt követően vett lendületet, hogy az Orbán-kormány 2016-ban és 2017-ben 1,4 milliárd forint támogatást nyújtott a központ befejezéséhez. A templom és a központhoz tartozó egyes épületek alapját 2000-ben szintén magyar állami támogatással építették meg, de az azt követő években a gyülekezetnek csak nagyon lassú ütemben sikerült haladnia az építkezéssel. Ennek forrásait adományokból és EU-s pályázatokból próbálták előteremteni.

Gazda István, a templomépítő református gyülekezet lelkésze elmondta: a központot nem csupán a temesvár-gyárvárosi gyülekezet számára építik, hanem a bánsági magyar közösség kulturális központjának, egyféle multifunkcionális magyar háznak szánják. Ugyanakkor minden olyan rendezvényt és szolgáltatást felkínálnak a temesváriak számára, amellyel önfenntartóvá tehető a központ.

Azt tervezik, hogy az épületegyüttest bekapcsolják Temesvár kulturális körforgásába: a koncertterem és a templomi orgona, valamint az egyedi szépségű épület megkerülhetetlen lesz a város életében. Ezt az a körülmény is segítheti, hogy 2021-ben Temesvár lesz Európa kulturális fővárosa.

Az Új Ezredév Református Központ elkészült épületszárnyai – Fotó: Heti Új Szó Temesvár

Az 5000 négyzetméteres hasznos felületű épületegyüttes a templom épülete mellett közösségi tereket, rendezvénytermet, hangversenytermet, konferenciaépületet, kiállítótereket, magyar vendéglőt és vendégszobákat is magába foglal, utóbbiakban 45 személy számára tudnak szállást biztosítani.

Az építkezést felügyelő Boros József mérnök a lapnak elmondta: az energiahatékonyság fontos szempont volt az építkezésnél. Hőszivattyús rendszerrel segítik majd az épületek kifűtését.

Az Új Ezredév Református Központ felépítését Tőkés László egykori temesvári lelkész kezdeményezte, akinek a harminc évvel ezelőtti ellenállása 1989 decemberében Temesváron szolidaritási hullámot és népfelkelést idézett elő, mely egy hét alatt a Ceausescu-diktatúra bukásához vezetett.

(MTI)

Iratkozzon fel hírlevelünkre