Fiatalok tüntettek a klímaváltozás elleni küzdelem fokozásáért Belgiumban

Immár negyedik egymást követő csütörtök délelőtt vonultak utcára fiatalok tízezrei Belgiumban, hogy határozottabb fellépést követeljenek a klímaváltozás ellen.

A rendőrség tájékoztatása szerint Brüsszelben 12 500-an, Liege-ben 15 ezren vettek részt a demonstráción, azaz összesen 27 500-en, valamivel kevesebben, mint a múlt héten.

A Youth for Climate nevű mozgalom által kezdeményezett tiltakozás résztvevői olyan ambiciózus klímapolitika elfogadását követelték a belga kormánytól, valamint az Európai Uniótól, amelynek célja, hogy 1,5 Celsius-fok alatt maradjon a Föld légkörének felmelegedése az iparosodás előtti mértékhez képest.

A szervezők azt közölték, hogy addig minden csütörtök délelőtt, tanítási időben felvonulnak, amíg nem kapnak megfelelő választ a politikai vezetőktől.

A tüntetők közül többen transzparenseket tartottak fel, ezekre egyebek mellett azt írták, hogy „Nincs másik bolygónk!” és „Le a fosszilis energiahordozókkal!”.

A Föld megéri jelentésű transzparenst tart egy tüntető a brüsszeli demonstráción – MTI/AP/Francisco Seco

A helyi média szerint több iskolában is úgy döntöttek, hogy nem írják be a demonstrációk miatti hiányzásokat, sokaknak pedig szüleik igazolták a távollétüket.

A La Libre Belgique című napilapnak nyilatkozó 13 éves Josephine elmondta, hogy szülei támogatták részvételét, és kijelentette, véleménye szerint a műanyagok betiltásának kellene „abszolút prioritást” élveznie.

Sok egyetemista is részt vett a megmozduláson, például Estelle, a Leuveni Katolikus Egyetem hallgatója, aki azt hangoztatta, hogy a kormánynak hasonlóan nagy figyelmet kellene fordítani a klímahelyzetre, mint a 2008-as pénzügyi válságra.

Csütörtökön mintegy 3400 belga tudós és egyetemi oktató nyílt levelet tett közzé, amelyben támogatásukról biztosították a tüntetőket, és sürgős cselekvésre szólítottak fel a zöld energiafordulat felgyorsítása érdekében. Mint írták, konkrét és rendszerszintű intézkedésekre lenne szükség a károsanyag-kibocsátás gyors és drasztikus visszafogásához, ami létfontosságú kérdés.

(MTI)

Iratkozzon fel hírlevelünkre