Véget ért a IV. Pajtaszínházi szemle

Most hétvégén tartották meg a negyedik Pajtaszínházi Szemlét - az eseménynek ezúttal is a Nemzeti Színház adott otthont. A rendezvényen 19 megye 19 színjátszó csoportja lépett fel január 25-én és 26-án. Az előadások a térségek hagyományaira, tájnyelvére vagy éppen legendáira épültek. Összességében az amatőr színjátszás és a hagyományok megőrzése volt a cél.

A Nemzeti Művelődési Intézet a Magyar Teátrumi Társasággal együttműködve immár negyedik éve rendezi meg a Pajtaszínházi Programot, amelynek célja, hogy elterjedjen az amatőr színjátszó tevékenység és felpezsdüljön a helyi kulturális élet.

Idén 81 település csatlakozott a Programhoz. A csatlakozó települések negyven százalékának nincs ezer főnél több lakosa, és egyik település népessége sem haladja meg a 3100 főt. A legnagyobb lélekszámú település a Borsod-Abaúj-Zemplén megyében található Sajókaza volt 3100 lakossal. A legkisebb településnek a 94 lakosú, veszprémi Németbánya bizonyult.

A Pajtaházi Szemle a Magyar Kultúra Napját követő hétvégén került megrendezésre, ezzel is tisztelegve a magyar kultúra előtt. Mindegyik produkció a program negyedik évében született.

„Ma már kimondható, hogy nem csupán nagy hagyományai vannak a vidéki amatőr színjátszásnak, hanem jelene is”

– mondta a megnyitón Szedlacsek Emília, a Nemzeti Művelődési Intézet szakmai szolgáltatások igazgatója a megnyitón. Hozzátette: a program elsődleges feladata a közösségépítés, a közös alkotás tanulásának elősegítése.

(Forrás: nemzetiszinhaz.hu)

Iratkozzon fel hírlevelünkre