Gandhit a Mahatma, azaz „nagy lélek” és „a haza atyja” jelzővel is kitüntették, emellett nem csak a brit gyarmati uralom ellen való harcában tűnt ki, hanem

példát szolgáltatott a világnak arra, hogyan lehet az igazság nevében vérontás nélkül harcolni.

A politikus családja az erőszakmentességet középpontba helyező dzsainizmus hitelveit vallotta, amelynek köszönhetően saját maga sem volt hajlandó engedelmeskedni a diszkriminatív törvényeknek, még akkor sem, ha ez a börtönt vagy a halál kockázatát vonta maga után.

Legemlékezetesebb megmozdulása a híres „sómenet” volt, amely során több százezer hívével Ahmedabadból Dandiba zarándokolt. Az akció előzménye a sóra kivetett rendkívül magas gyarmati adó volt, ez ellen Gandhi úgy tiltakozott, hogy levonult a tengerpartra, és követőivel együtt sót gyűjtött magának.

Ennek köszönhetően Gandhi politikai pályája csúcsára érkezett,

hirdetés

a brit hatóságok pedig teljesen tehetetlennek bizonyultak vele szemben, hiszen a tömegek békés és türelmes megszervezésére nincs hathatós orvosság.

Az erőszak mentes felvonulás pedig gyakorlatilag elnyomta a gyarmattartó kisebbséget.

A világháború idején a fő kérdés már nem a szabadság kivívása, hanem az egység megtartása volt. Az Indiai Nemzeti Kongresszus mellett ugyanis a Muszlim Liga is mind nagyobb befolyásra tett szert, a két szervezet vetélkedése pedig a vallási ellentétek kiéleződéséhez, és a társadalom kettészakadásához vezetett.

Gandhi a különválás megakadályozásán dolgozott, majd elveihez hűen,

a közös állam, majd a kölcsönös jó viszony kiépítése érdekében böjti időszakba és éhségsztrájkba kezdett, miközben igyekezett engedményeket kiharcolni az Indiában maradt iszlám hitű kisebbség számára.

A muszlimbarát tevékenységéért végül életével fizetett. 1948 januárjában egy szélsőséges hindu nacionalista Új-Delhiben meggyilkolta a politikust. Egész életében a szubkontinens függetlenségéért harcolt, végül nem a britek vagy a muszlimok, hanem saját honfitársa keze által veszítette el életét.

(Forrás: Rubicon)