Hova bonyolódik még a venezuelai válság?

Az oroszok készek a tárgyalásokban közvetítőként segíteni. Az USA támogatásával önmagát ideiglenes elnökké kikiáltatott Juan Guaidónak megtiltották, hogy elhagyja az országot. A szocialista hatalom zároltatta még a bankszámláit is. Vajon hová fejlődnek az események?

Caracas, 2019. január 27.
Juan Guaidó, a venezuelai ellenzéki többségű parlament elnöke imádkozik egy caracasi templomban 2019. január 27-én, négy nappal azután, hogy ideiglenes elnökké nyilvánította magát a hivatalban lévő államfő, Nicolás Maduro elleni tüntetésen.
MTI/EPA-EFE/Miguel Gutiérrez

Korábban mi is beszámoltunk a Venezuelában kialakult állapotokról, ám a történet most újabb fordulóponthoz ért. Tegnap ugyanis megtiltotta a venezuelai legfelsőbb bíróság a Juan Guaidónak, hogy elhagyja az országot, továbbá zároltatta bankszámláit. Guaidó ezt a kiemelt figyelmet pedig annak köszönheti a szocialista hatalom részéről, mert – többek közt – az USA támogatásával kikiáltatta magát az ország ideiglenes elnökévé. Ezt követően azonban Nicolás Maduro venezuelai elnök – hogy a másik kezével adjon is valamit – kijelentette:

“Hajlandó vagyok leülni az ellenzékkel a tárgyalóasztalhoz, hogy az ország javát, békéjét és jövőjét szem előtt tartva tárgyaljunk.”    

Maduro ezt a RIA orosz hírügynökségnek adott, szerdán megjelent interjújában mondta el, majd hozzátette, hogy az “imperialistáknak” 2025-ig kell várniuk az új venezuelai elnökválasztásra. Bár az előre hozott parlamenti választások megtartását támogatná. A tárgyalások folyamatában lehetséges közvetítőket nem nevezte meg, mindössze megjegyezte: a világ több kormánya is aggályát fejezte ki a venezuelai helyzet miatt, és párbeszédre szólított fel.

 

Oroszország az elmúlt napokban többször jelezte, hogy kész lenne közvetíteni.

 

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter pedig kedden azt közölte, hogy a kérdésben Moszkva keresi az együttműködés lehetőségét az EU-val és a Karib-tengeri Közösséggel (CARICOM), továbbá Kínával és Indiával.

 

Maduro “köti az ebet a karóhoz”, ám közben a barátkozás látszatát kelti.

 

Elismételte saját álláspontját: legitim módon nyerte meg a tavalyi választást, a szavazatok 68 százalékával. Majd hamar hozzátette: országa mindenképpen teljesíteni fogja pénzügyi kötelezettségeit Oroszországgal és Kínával szemben. Egyúttal törvénytelennek nevezte a PDSVA venezuelai állami olajvállalattal szemben bevezetett amerikai szankciókat, és azt hangoztatta, hogy Caracas mindent megtesz az ország gazdaságának stabilizálása érdekében.

 

A kemény mondatokat az interjú végére hagyta.

 

Maduro állítja, hogy Donald Trump amerikai elnök “kétségtelenül parancsba adta” a kolumbiai kormánynak és maffiának az ő meggyilkolását, ezért Washington és Bogotá lesz felelős az ő esetleges erőszakos haláláért

“Sorsom az Úr kezében van, keresztény vagyok, bízom az Úr oltalmában. Folyamatosan véd Venezuela népe, jó a felderítő szolgálatunk”

– nyilatkozta Maduro.

(Forrás: MTI)