A MSZMP-n belül 1988-89-ben komoly harcok dúltak. Kádár János még élt ugyan, de idősen már nem tudta ellátni a párt vezetőjének szerepkörét, ráadásul az “utódlás” kérdése kiélezte az MSZMP-n belüli konfliktusokat. A párt élére utódjaként a keményvonalas kommunista politikus, Grósz Károly került. Vele szemben azonban volt egy reformkommunista csoportosulás, amelyet Pozsgay Imre képviselt. Ekkor már valamelyest érződött a demokratikus átalakulások szele is, mivel a szovjet blokk széthullóban volt.

Pozsgay Imre ezt a pillanatot választotta ki arra, hogy a nyilvánosság elé lépjen. Január 28-i nyilatkozatával két célja lehetett: saját népszerűségének növelése – felkészülve ezzel az elkövetkező, politikai átalakulásokat tartalmazó időszakra –, másrészt pedig az, hogy az amúgy is ingatag helyzetű Grószt még nehezebb helyzetbe hozza.

A Kossuth Rádió 168 óra című műsorában elhangzó beszélgetés eredetileg Nagy Imre újratemetésének engedélyezéséről szólt, ebből a témából kiindulva azonban Pozsgay Imre általánosságban véve az 1956-os események, pártpropaganda által kialakított történelmi kép jogosságát kérdőjelezte meg. Ennek jelentős hatása volt, hiszen az egész Kádár-korszak az 1956-os forradalom leverése által legitimizálódott.

Pozsgay a nyilatkozat során egyrészt a 1956-ot kutató történészbizottság megállapításaira hivatkozott: 

hirdetés

„Ez a bizottság a jelenlegi kutatások alapján népfelkelésnek látja azt, ami 1956-ban történt. Egy oligarchisztikus és a nemzetet is megalázó uralmi forma elleni felkelésnek”. 

Nyilatkozatának későbbi részében pedig úgy fogalmazott: 

“1956 nem ellenforradalom volt, hanem egy nemzeti érzékenységében, önbecsülésében a diktatúra által megtiport nép jogos felkelése, népfelkelés volt” .

Mindeközben pedig Grósz Károly, az MSZMP főtitkára külföldön tartózkodott, így a párt vezetése sem tudott kellő gyorsasággal reagálni a hírre.

A beszéd egy részlete a YouTube-on is elérhető:

A nyilatkozat galvanizálta a közbeszédet Magyarországon, hirtelen mindenki ismét 1956-ról kezdett el beszélni. Az MSZMP Központi Bizottsága kénytelen volt tudomásul venni a kialakult helyzetet és február 10-11-én elfogadta Pozsgay megállapítását. Ezzel sem lassult le azonban a párton belüli bomlás, valamint az ellenzéki erők is egyre több teret nyertek a politikában. 

1989 nyarán meg is indult a demokratikus átalakulás előkészítése a Nemzeti Kerekasztal tárgyalásai során. A tárgyalásoknak Pozsgay is aktív szereplője volt és az utódpárt, az MSZP alapításában is tevékeny szerepet vállalt. A párt színeiben arra törekedett, hogy a szabad választásokat követően ő lehessen majd a demokratikus Magyarország első köztársasági elnöke, ez azonban az MSZP alacsony támogatottsága miatt nem sikerült végül (a pozíciót Göncz Árpád tölthette be végül, az 1990-es MDF-SZDSZ paktumnak köszönhetően). 

Az utókor gyakran kérdőjelezi meg Pozsgay Imre motivációját a január 28-i nyilatkozat kapcsán. Nem egyértelmű, hogy a személyes ambíciók, vagy a nemzet iránti elköteleződés inspirálta-e az 1956 melletti kiállást. A témában megjelent írások gyakran elmarasztalják őt az 1957-ben, a Petőfi Népében kiadott írása miatt, ahol még a forradalommal és Nagy Imrével szemben foglalt állást.

Az elvitathatatlannak tűnik, hogy Pozsgay önmaga számára is politikai tőkét akart kovácsolni az állásfoglalás révén, azonban mindez még nem jelenti azt, hogy ne motiválta volna a nemzeti érzés is azt, hogy 1989 elején – legalább utólag – kiállt a nemzet forradalma mellett. Személye és cselekedetei körül várhatóan a jövőben is lesznek még viták, azonban annyi bizonyosnak tűnik, hogy a Kossuth Rádióban elhangzott mondatai elősegítették azt, hogy 1989-90-ben megvalósulhasson a demokratikus átmenet Magyarországon. 

Pozsgay 1990-ben – immár a parlament padsorai közt. Forrás: Fortepan/Urbán Tamás

Forrás: pestisracok.hu, kiemelt kép forrása: MTI/Kovács Attila