Egyre nagyobb az influenzajárvány

A Kanizsai Dorottya Kórház azt közölte, hogy az influenzás megbetegedések halmozódása miatt több mint 10 osztályon rendelt el az intézmény vezetése ideiglenes látogatási tilalmat a betegek védelméért.

A Zala Megyei Szent Rafael Kórház arról adott tájékoztatást, hogy ugyancsak az influenzás megbetegedések számának emelkedése miatt péntektől a II. belgyógyászati osztályon lép életbe részleges látogatási tilalom Zalaegerszegen.

Ezen felül látogatási tilalom van egyebek mellett szekszárdi Tolna Megyei Balassa János Kórház valamennyi osztályán, a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ fekvőbetegellátó osztályain, az egri Markhot Ferenc-kórház minden fekvőbetegosztályán.

Vidéken a teljes látogatási tilalom érinti továbbá például a Szegedi Tudományegyetem Klinikai Központjának valamennyi fekvőbetegosztályát, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei központi kórház minden osztályát, a Fejér Megyei oktatókórházat, valamint a salgótarjáni Szent Lázár Megyei Kórházat.


Hirdetés

Részleges látogatási tilalmat vezettek be a többi között a Vas megyei Markusovszky Egyetemi Oktatókórházban, a Bács-Kiskun megyei, kalocsai Szent Kereszt Kórházban, a Debreceni Egyetem Kenézy Gyula Egyetemi Kórházban, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Kátai Gábor Kórházban, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Jósa András Oktatókórházban, továbbá a soproni gyógyközpontban.

Szintén részlegesen korlátozták a betegek felkeresését a Pest megyei Flór Ferenc Kórházban és a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórházban. Már szerdától teljes látogatási tilalmat rendeltek el Budapesten a II. számú belgyógyászati és részlegeset a II. számú gyermekgyógyászati klinikán, így a Semmelweis Egyetem nyolc klinikáját érinti korlátozás.

Korlátozták a beteglátogatást az I. számú gyermekgyógyászati klinikán, az intenzív- és neonatális-intenzívosztályokon a betegeket csak a szülők látogathatják. Szerdától a II. számú gyermekgyógyászati klinikán is csupán a szülők tartózkodhatnak a gyermekek mellett.

Teljes körű látogatási tilalmat vezettek be a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ (Honvédkórház) budapesti, balatonfüredi és hévízi telephelyein, valamint a Heim Pál-gyermekkórházban.

Torzsa Péter, a családorvosi tanszék egyetemi docense a Semmelweis Egyetem közleményében azt mondta, a látogatási tilalom a páciensek védelmét szolgálja, mert a krónikus betegségben szenvedők, különösen a gyermekek és az idősek immunrendszere gyengébb, az influenza következtében az alapbetegségük tünetei súlyosbodhatnak, és könnyebben alakulhatnak ki a vírus okozta szövődmények is.

Az egyetemi docens hangsúlyozta, hogy aki elkapta az influenzafertőzést, átlagosan négy-öt napon át tartó magas lázra, erős fejfájásra és izomfájdalmakra számíthat, a gyógyulás és a szövődmények elkerülése érdekében pedig mindenképpen fontos a pihenés és az ágynyugalom. A tünetek rosszabbodása, három napon túl tartó láz, mellkasi fájdalom, nehézlégzés, vérnyomáscsökkenés, véres köpet esetén pedig orvosi segítséget kell kérni.

A fertőzés után érdemes táplálkozással és vitaminpótlással támogatni a regenerálódást. Főleg a B12-, az A-, C-, E- és D-vitaminok fogyasztása fontos, valamint napi hét-nyolc óra alvásra és két-három liter folyadékra is szükség van az immunrendszer erősítéséért.

Felhívta a figyelmet arra is, ha valaki két-három héttel a gyógyulás után is levertnek, fáradtnak, gyengének érzi magát, mindenképpen forduljon orvoshoz, mert egyéb krónikus megbetegedés – például vérszegénység, pajzsmirigy betegség, cukorbetegség, depresszió – is állhat a tünetek hátterében.

A gyermekek között jobban terjed az influenza, mert egész nap zárt közösségben vannak és a higiéniás szabályokat sem tartják be annyira, mint a felnőttek. Ezt már a megbízott országos tisztifőorvos mondta az M1 csatornán.

Müller Cecília kifejtette, hogy óvodából, bölcsődéből és szociális intézményekből eddig 19 közösségi járványt jelentettek. Sokat segít, ha ezekben az intézményekben gyakran szellőztetnek, a beteg gyerekeket pedig nem viszik be a közösségbe. Kitért arra is, hogy az influenza már az ország egészét érinti, egyes helyeken azonban nagyobb mértékű a megbetegedés. Tolna megyében például egy hét alatt ötszörösére ugrott a betegek száma.

(MTI, Fotó: MTI/Mónus Márton)

'Fel a tetejéhez' gomb