Német segítség boszniai apácáknak

Van egy szerzetesközösség Bosznia-Hercegovinában, amelynek átlagéletkorát szinte minden európai elöljáró megirigyelné. A kemény munka azonban nem elegendő minden szükségletük fedezésére, ezért egy nemzetközi segélyszervezet németországi ága segítségükre siet. Két jó példa egy cikkben.

Nyugaton a legtöbb kolostor egy 41 éves átlagéletkorról csak álmodozhat, a boszniai Brestovskoban azonban mindez valóság. A közösségben csupán egy szerzetesnővér múlt el hatvan éves, míg a legfiatalabbak huszonnégy, illetve huszonhat évesek. A kolostort 1989-ben alapította négy apáca, akik a horvátországi Splitből indultak útnak, hogy az akkori Jugoszlávia területén létrehozzák szerzetes közösségüket.

Ma már összesen hét nővér él Brestovskoban, akik a szüntelen imádság mellett kertészkedéssel és zöldségtermesztéssel is foglalkoznak, létfenntartásukat ugyanakkor ostyasütéssel, illetőleg miseruhák varrásával biztosítják. A Bosznia-Hercegovinában szolgáló szerzetesnővéreknek azonban szerény bevételeik mellett főleg az egészségügyi ellátás megfizetése jelent komoly terhet. 


Hirdetés

A Szükséget Szenvedő Egyház (Kirhce in Not) névre hallgató pápai jogú segélyszervezet fontos küldetésének tartja a szemlélődő rendek támogatását – amelyek számára a megélhetést jellemzően az agrárium és a kézművesipar jelenti -, ezért a közelmúltban bejelentették, hogy az idei évben 2.100 euróval járulnak hozzá a fiatal és példamutató szerzetesközösség fennmaradásához. 

Bosznia-Hercegovina etnikai és vallási szempontból egyaránt erőteljesen megosztott államalakulat: a lakosság közel felét jelentő bosnyák közösség nagy része muszlim, a harminc százaléknyi szerb közösség jellemzően ortodox, míg a körülbelül húsz százalékos aránnyal rendelkező horvátok római katolikusok.

Forrás és képek: kirche-in-not.de

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

'Fel a tetejéhez' gomb