Karácsonyi emlékfoszlányok
A szocializmusban megvalósult államvezetés rányomta bélyegét nem csak a karácsonyra, hanem az azt megelőző advent időszakára is. Mégis sokan voltak azok, akik így, vagy úgy, de töretlenül készültek a karácsonyra még akkor is, amikor a fenyőt kellett éltetni.
Karácsony közeledtével a családomban időről-időre felelevenednek azok az emlékek, amelyek ehhez az időszakhoz kötődnek. Édesanyám falun élt, ha van hely, ahol nem lehetett elbújni a figyelő tekintetek elől, akkor a falu az volt.
Az akkori hittanoktatás is olyan volt, mint a népmesékben: volt is, meg nem is. Bár a templomban folyt hitoktatás, előfordult, hogy az iskolaigazgató bezáratta az iskola kapuit, hogy a diákok még véletlenül se tudjanak átsétálni a szomszédos templomba hittan órára.
Nagymamán pedagógus volt, akiktől akkor elvárták az államvezetés ideológiájában való teljes átszellemülést. Ilyenkor nem marad más, mint a titkolózás, taktikázás, hogy évről-évre megélhessék a karácsony igaz ünnepét.
“Gyerekként furcsa kettősség volt bennem.”
Sokszor hallom ezt anyától. Amíg nekik természetes volt templomba járni, addig ez az akkori ideológiába már nem fért bele. “Tudtuk, hogy nem volt szabad templomba járni, vagy elmondani másnak azt, ha voltunk. Egy másik faluba jártunk át misére.” – meséli Anya.
A történeteket hallgatva egy kérdés fogalmazódott meg bennem: Miként lehetett ilyenkor az egyházat képviselni, a papi hivatásnak eleget tenni? Nagy Károly plébánost kérdeztem erről.
“Nem úgy éltünk, hogy valami nincs, mindennek tudtunk örülni.”
Nagy Károly saját gyerekkorára úgy emlékszik, hogy a nagy szegénység ellenére is örömet leltek a karácsonyra kapott apróságokban. Keresztény módjára komolyan, böjttel készültek Jézus eljövetelére, melyet szigorúan csak az éjféli szentmise után szakítottak meg. Két szívmelengető történetet osztott meg velem.
Még ifjú pap korában hitoktatóként járt a helyi iskolába. Egy ilyen alkalommal, hittanra igyekezve már messziről hallatszódott: „Te szép zöld fenyő, köszöntünk mi téged, hozz örömet, békességet és boldog új évet” – a karácsonyi dal fenyőünnepi átirata, mely a kis Jézus helyett a zöld fenyőt éltette. Az osztályterembe érve azonban Károly atya visszaváltott az eredeti dalra, “Te szép kis Jézus, köszöntünk mi téged…”, melyet a diákok zengve követtek, a szélesre tárt ajtón keresztül az egész iskola visszhangzott a karácsonyi daltól – nem a zöld fenyő, hanem Jézus ünneplésétől.
Karácsony – vagyis akkor fenyőünnep – közeledtével ünnepséget rendeztek az iskolában, ahol az atya akkor oktatott. A tantestület nagy fát díszített fel az alkalomra, a gyerekek már megtanulták a fenyő-dalokat. Amikor azonban a terem megnyitotta kapuit és betódultak a gyerekek, a fenyőre felnézve kórusban kezdték énekelni a “Mennyből az angyal” kezdetű dalt. Károly atya úgy emlékszik, a dal
felcsendülését szülői pironkodások követték, de honnan is tudhatta volta a gyermeki lélek, hogy neki most nem szabad Jézusról énekelni. Károly atya úgy fogalmazott:
“A gyermeki lélek egy tiszta lélek.”
Karácsony másnapján e sorokat írva nehéz belegondolnom, hogy az, ahogyan én ünneplem a karácsonyt egykor nem volt természetes. Hálát adok, hogy amióta az eszemet tudom, úgy élhetem meg a karácsonyt, ahogy az kell: áhítatban, békességben, szabadon. Ezt kívánom mindenkinek.
