Ezt kéri az emberektől a kormány Ferenc pápa temetésének napján


Hirdetés

A magyar kormány mély megrendüléssel értesült őszentsége Ferenc pápa haláláról. Az egyházfő személyisége, lelki-szellemi öröksége és világra gyakorolt hatása kiemelkedő, ezért a kormány – a nemzeti együttérzés és tisztelet kifejezéseként – nemzeti gyásznapot rendel el a temetésének napjára, azaz április 26. szombatra – áll a Miniszterelnökség csütörtökön kiadott közleményében.

Mint írták,

a nemzeti gyásznap során a nemzeti lobogót félárbócra engedik, az állami és önkormányzati intézményekre, valamint középületekre pedig fekete zászlót kell kitenni,

továbbá a kormány arra kéri a magyar embereket, hogy méltósággal, csendes főhajtással emlékezzenek meg Ferenc pápa életéről és szolgálatáról.

A kormány rendelete nem tartalmaz a szórakozóhelyekre, rendezvények, kulturális programok tartására vonatkozó korlátozásokat, azaz a zene- és műsorszolgáltatásra vonatkozó szabályok sem módosulnak a gyásznap idején – tartalmazza a Miniszterelnökség közleménye.


Hirdetés

Semjén Zsolt: Ferenc pápa temetésének napja nemzeti gyásznap lesz Magyarországon

Vezetőkép: Ferenc pápa ravatala a vatikáni Szent Péter-bazilikában 2025. április 23-án. A római katolikus egyházfő húsvét hétfőn, április 21-én 88 éves korában hunyt el. Fotó: MTI/EPA/ANSA/Giuseppe Lami

Forrás:
MTI
'Fel a tetejéhez' gomb