Kis Jézus születik, és sehol egy istálló?

Jézus születését ünnepeljük ezekben a napokban – és ki ne ismerné ezt a szent történetet? Minisorozatunkban annak járunk utána, hogyan alakulhattak azok az apróbb momentumok, amelyek fölött rendre elsiklunk; mi az, amit az evangéliumok egészen pontosan elénk tárnak, és mi az, amit a hagyomány illesztett rá később minderre?

A szentcsalád már Betlehemnél járt, amikor előző írásunkban elengedtük a történet fonalát: a mindenórás Máriát a rátörő szülési fájdalmak miatt József lesegítette a szamárról, jómaga pedig szállás és bába keresésére indult. A sziklánál, ahol a hagyomány szerint a vajúdó anya megpihent, később templomot és kolostort emeltek, azt az iszlám invázió után is használták, immár az „új urak”. Szerintük – ahogy a Korán is írja – Mária egy datolyapálma alatt pihent meg.

József végül egy barlangban talált menedéket Mária számára. A kor európai emberének képzeletében az istállónak, ahol a Megváltó született – istállóformája van, erről tanúskodnak a különféle betlehemek is. A zsidók azonban – hívja fel a figyelmet A názáreti Jézus című könyvében Michael Hesemann német történész-író – nem faépítményeket, hanem vájt barlangokat használtak istállóként. Képzeljük hát ide a vajúdó Máriát és az aggódó Józsefet, akik számára (írja Lukács) „nem volt hely a szálláson”.

Egyes történészek szerint itt Lukács nem arra utal, hogy fizikailag fogyott el a szálláshely Betlehemben és környékén, hanem a hangsúlyt a „számukra” kifejezésre helyezik, ami arra utalhat, hogy Mária – a nő, aki később fiút szült – a zsidó törvények szerint negyven napig tisztátalannak számított, ahogyan minden más is, amivel kapcsolatba került. (A betlehemi barlang fölött magasodik ma a Születés Temploma.)

Karácsonyfa áll a Jászol téren, a Születés temploma előtt, a ciszjordániai Betlehemben 2012. december 23-án. A templom pontosan azon a helyen épült, ahol a keresztények hite szerint Jézus Krisztus megszületett. (MTI/EPA/Abed al-Haslamun)

Mária könnyen és gyorsan szült. A születés maga az ősevangélium szerint isteni jelenés volt: a barlang előtt álló József és a bába fényes felhőt látott a bejáratnál, ami később elvonult nagy fényesség váltotta fel – és meglátták az újszülöttet, akit Mária hamar a keblére vett, majd jászolba fektetett.

A katolikus hagyomány szerint Mária a szülés után is megőrizte szüzességét: a keleti egyház ikonjain is három csillaggal ábrázolják, amely a szülés előtti, közbeni és utáni szüzességére utal.

Az elsők, akik tudomást szereztek a Megváltó születéséről, a környéken tanyázó pásztorok voltak, mint tudjuk, az Úr angyala vitte nekik az örömhírt. A férfiak az angyal leírása alapján – jászolba fektetett, bepólyált gyermeket keressenek – rá is leltek a kisdedre. „A pásztorok hazatértek, dicsőítették és magasztalták az Istent mindenért, amit csak hallottak, és úgy láttak, ahogy tudtul adták nekik” – írja Lukács.

Hugo van der Goes: A pásztorok imádása. Berlin, Kaiser Friedrich-Museum

De más legendás alakok is felkeresték a kisdedet, jól tudjuk Máté evangéliumából is. A napkeleti bölcsek, királyok, vagy ahogy a fordításokban szerepel, csillagászok először Jeruzsálemben próbáltak a zsidók újszülött királyának nyomára bukkanni. Hogy királyok lettek volna, arra először egy Jézus születése után kétszáz évvel keletkezett forrás utal, Gáspárnak, Menyhértnek és Boldizsárnak pedig majd csak a 3. századtól nevezik őket. Az ezidőtájt keletkezett művészeti alkotásokon gyakran fríg sapkában ábrázolják őket, azaz perzsa papokként, igazi mágusokként ábrázolták őket.

A bölcseknek – nem túl bölcs módon – Heródeshez vitt az első útjuk Jeruzsálemben. El is mondták neki  jövetelük célját. Heródes, tartva egy lehetséges trónkövetelőtől, a lelkükre kötötte, hogy értesítik őt, amint meglelik a Megváltót. A három mágust végül egészen a kisdedig vezette a csillag, melyet felkelni láttak – és amely jelenséget a mai csillagászat már igazolni is tudott. Éppen akkortájt érkezhettek, amikor Józsefék szedelőzködni kezdtek volna, hogy hazatérjenek Názáretbe.

Hogy adtak-e a kis Jézusnak tömjént, aranyat és mirhát, arról megint csak megoszlanak a vélemények, de az bizonyos, hogy távozásuk után Heródes őrületében Betlehemben és környékén minden kétévesnél fiatalabb fiúgyermeket megöletett. Hogy a kis Jézus nem került az aprószentek sorába, annak köszönhető, hogy egy angyal álmában figyelmeztette Józsefet, meneküljön a családjával Egyiptomba. Ott is maradtak Heródes haláláig. „Így beteljesedett, amit a próféta szavával mondott az Úr: Egyiptomból hívtam az én fiamat” – írja Máté, aki arról is „tudósít”, hogy a szentcsalád később visszaköltözött Názáretbe, és ezzel beteljesült az a jövendölés is: „Názáretinek fogják hívni.”

Ezzel a fenti epizóddal zárul a szorosan vett jézusi születéstörténet, s így ezzel kapcsolatos rövid áttekintésünk is. Hogy mindez pontosan így történt-e, azt – mondhatjuk – valóban csak a Jóisten tudja. De hogy így történhetett, az bizonyos, ahogyan az is, hogy a Megváltó megszületett.

Ünnepeljük!