Beer Miklós: azért szólok, hogy a helyzet ne eszkalálódjon

Újabb interjúkban mutatott rá a Váci Egyházmegye püspöke, hogy mostani megszólalásainak fő célja a béketeremtés. Úgy látja, az ellenzéknek több önfegyelmet, a kormánypártoknak pedig több önmérsékletet kellene tanúsítaniuk. 

Újabb interjút adott az elmúlt napokban sokat idézett váci püspök. Beer Miklós ezúttal a Magyar Hang hasábjain fejtette ki álláspontját, többek között rámutatva arra, amit a vasárnap.hu-nak adott interjújában is kifejtett: azzal, hogy megszólalt a tüntetésekkel kapcsolatosan és levelet írt a demonstrálóknak, elsődleges célja az volt, hogy a helyzet ne eszkalálódjon. 

„Fontos, hogy az események megőrizzék békés jellegüket”

– mondta a püspök, aki a beszélgetés során elítélte a karácsonyhoz méltatlan megnyilvánulásokat. 

Beer Miklós szerint a kormánypártok kétharmados többsége miatt „eleve lehetetlen” a bírálat, az ellenzéki erők egyetlen esélye, hogy érdemben hallassák a hangjukat a tüntetés. Ugyanakkor újra mindkét felet párbeszédre és önmérsékletre szólította. Úgy látja, az ellenzéknek több önfegyelmet, a kormánypártoknak pedig több önmérsékletet kellene tanúsítaniuk. 

A főpapot a Népszava is megszólaltatta. A lapnak nyilatkozva a tüntetőknek írt levele mögötti szándékot így mutatta be: „alapvetően az indított megszólalásra, hogy láttam vandál cselekedeteket is, rongálást, rendőrök elleni provokációt. Úgy gondoltam, ezt nem szabad szó nélkül hagyni. Kértem az embereket, hogy őrizzék meg a méltóságukat.

Vigyázzanak arra, hogy amikor állampolgári jogaikat gyakorolják, ne legyenek erőszakosak. Nincs ok a vandalizmusra.”

Miklós püspök szándéka a társadalmi béke elősegítése, amelyet több interjúban is hangsúlyozott korábban. Lapunknak nyilatkozva a romboló magatartás negatívumaira is rámutatott: „a tüntetésen történt erőszakos cselekedetetek, a gyújtogatás és rombolás borzasztóan elszomorító” – nyilatkozta Mező Péter kollégánknak. Hangsúlyozta, a keresztény szimbólumok meggyalázását ugyanolyan felháborítónak találja, mint a gyújtogatást. 

Vallja, hogy „keresztény ember nem dughatja homokba a fejét”, ellenkezőleg, morális kötelessége a globális kihívásokkal és a helyi kisközösségeket érintő problémákkal foglalkozni. Maga is időről-időre szót kér és igyekszik rámutatni társadalmi igazságtalanságokra, a teremtett világ védelmének szükségességére és a társadalom perifériájára került csoportok védelmének morális kötelességére.