Egy kiállítás képei
A kiállításon a képek időrendben helyezkednek el, egyenként, mintha egy bizarr képeskönyvet lapoznánk, kell elhaladnunk a hosszú és fájdalmas sorozat végéig. De akkor, ott sem érkezik feloldozás, „happy end”. Ennek oka, hogy a történet, amelybe bevon bennünket, nem fejeződött be, és nem is tudjuk, hogy elérhetünk a közeli időben a békesség pillanatáig.
A kiállítás céljául a Magyar Máltai Szeretetszolgálat azt tűzte maga elé, hogy azokat, akik tenni szeretnének valamit, de nem találják a lehetőségét, közelebb vigyék azokhoz az emberekhez, akik a mindennapjaikban hosszú évek óta szenvedői a Bazilikában bemutatott drámai történeteknek, helyzeteknek.
A képeken tragikus sorsokkal és pillanatokkal, de főleg elfásult, üres tekintetekkel, rezzenéstelen arcokkal találkozunk. Második felében azonban
felcsillan egy kis remény: a segítő munka mindennapjai, eredménye, világa.
Néhány évvel ezelőtt sokan egyszerűen hárították el maguktól a háborús, menekülteket és a nemzetközi segélymunkát ábrázoló, megjelenítő képek befogadását azzal, hogy „túl messze van, ez nem a mi problémánk”. Aztán hirtelen sok minden megváltozott és kiderült, semmi sincs már elég messze ezen a Földön, hogy nagyon rövid idő alatt ne változzon a mi problémánkká, így felelősségünkké is.
A Közel-Keleten, a kereszténység bölcsőjében különösen nehéz a szembesülés, hogy végveszély fenyegeti azokat az embereket, akikre testvérként tekintünk és akik hitükkel őrzik gyökereinket.
Imádságot kérünk!
Ezzel a kéréssel, felkiáltással, talán felszólítással, fordultunk azok felé, akiket feszít a tehetetlenség érzése, de mégis szeretnék kifejezni közösségvállalásukat a például Szíriában, roskadozó bástyaként álló keresztény közösségek, testvéreink irányába. Könnyű legyinteni, hogy ez vajon mennyit ér? Segítünk-e ezzel, elérünk-e valamit? Személyesen is érintve, Szíriában sokakkal találkozva és beszélgetve bizonyosan mondhatom, hogy rengeteget. Minden közösségvállaló gondolat a megmaradás erejét adja, és el sem tudjuk képzelni, mekkora testvéri örömmel fogadják azok, akik évek óta árván magukra maradtak.
Hiszek abban, hogy ha közöttünk, emberek között az egyik legfontosabb kapcsolat túlmutat önmagunkon és mindnyájunkon, akkor a távolba küldött üzeneteink, kívánságaink, együttérzésünk és fohászunk is túl fog mutatni a szavak erején!
A napokban számtalanszor kívánunk ismeretlen embereknek áldott karácsonyt. Tegyük meg most azokért is, akik számunkra elképzelhetetlen élethelyzetekben, napról napra, veszélyben és nélkülözésben élnek közös hitünkért és értékeinkért, így miértünk is!
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat arra kéri az aggódó, lelki közösséget vállalókat, hogy írják le rövid támogató gondolataikat. Néhány sort, vagy akár csak egy-egy szót. A lényeg, hogy kifejezzük, gondolunk rájuk, szeretjük őket, osztozunk fájdalmukban. Küldjék el üzeneteiket postán, Facebookon vagy e-mailben, és ők vállalják, hogy minden üzenetet a maga fizikai valójában adnak át a szíriai Damaszkusztól 30 kilométerre található, a perzsa Feldarabolt Szt. Jakabról (421) elnevezett Mar Yakub kolostor elöljárójának.
Az üzeneteket, imádságokat az alábbi címekre várják:
Ha elektronikus címre írna: imadsagotkerunk@maltai.hu
Postai cím esetében:
MMSZ Egyesület
A borítékra feltétlenül írják rá: „Imágságot kérünk”
1125 Budapest, Szarvas Gábor út 58-60.
Vendégszerzőnk Győri-Dani Lajos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat ügyvezető alelnöke.
