A magyar fiatalok családot akarnak

A család az az alapegység, amely nemzetünk fennmaradásának záloga – jelentette ki az ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkár hétfőn Szegeden.

Illés Boglárka a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE) rendezett Család egykor és ma című kétnapos konferencia megnyitóján azt mondta, a nemzet felemelkedéséhez nélkülözhetetlen, hogy a családokat megerősítsük, és minél több fiatalnak segítsünk abban, hogy tudjon és merjen gyermeket vállalni.

A politikus kifejtette, a fiatalok számára is a tradicionális családmodell áll a legelső helyen. Ezt támasztják alá 15-29 év közötti korosztály körében a 2000-es évek óta végzett nagy mintás ifjúságkutatás eredményei.

A fiatalok többsége a gyermekvállalást, a családot határozta meg a boldog élet előfeltételéül,

csupán 6 százalékuk nem házasságban képzeli el jövőjét. A szülőföldön boldogulás szempontjából a családot, a barátokat és a hazaszeretet tartják a három legfontosabb értéknek – közölte a helyettes államtitkár, leszögezve: a tradicionális családmodellnek nem csak jelenje, hanem jövője is van.

A kormány segíti a fiatalokat a felelős gyermekvállalásban és családalapításban.

E törekvésnek már látszanak a kezdeti eredményei: többen kötnek házasságot, csökken a válások aránya, erősödik a gyermekvállalási kedv, mérséklődik a terhességmegszakítások száma – tudatta a  helyettes államtitkár.

Gyulay Endre, a Szeged-Csanádi egyházmegye nyugalmazott püspöke úgy fogalmazott, hogy az isteni szeretet után a házastársi szeretet a legnagyobb barátság, amely felbonthatatlan, és az önzéstől távol kell állnia.

(MTI)

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Sikeres volt a rezsicsökkentési program
Srí Lankán jelentősen emelkedett a merényletek halottainak száma
Megérkezett az influenzajárvány