Tényszerű hírközlést folytatunk – az S4C.News közleménye

A Magyar Iszlám Jogvédő Egyesület (MIJE) november 30.-án, pénteken sajtóközleményt juttatott el az MTI-hez, melyben a „társadalmi békére és a kölcsönös tiszteleten alapuló vallásközi párbeszédre veszélyt jelentő megnyilvánulásokkal kapcsolatban” sajnálatát fejezte ki, mivel szerintük „több orgánum is felületet biztosít az iszlámmal és a muszlimokkal kapcsolatos negatív sztereotípiák és a gyűlöletkeltésre is alkalmas vélemények megjelenítésére”.

A MIJE a közleményben megkülönböztetett figyelmet szentel oldalunknak: szavaik szerint a Stand for Christians célja, azaz „az üldözött keresztények megsegítése nemes ügy, de ez nem kéne, hogy a muszlimok általánosításával, és az iszlámnak a szélsőségekkel való azonosításával járjon”.

A közleményben implicit módon megfogalmazott vádakat a leghatározottabban visszautasítom a magam és valamennyi kollégám nevében. Az S4C.News soha, semmilyen körülmények között nem szolgálta és nem szolgálja gyűlöletkeltés célját. Véleménycikkeiben, interjúiban a megszólalók visszafogott, intelligens hangnemet képviselnek, nem uszítanak. Hírközléseinkben tényszerűen mutatjuk be a keresztényüldözés 21. században is tapasztalható valóságát.

Egyúttal közlöm, hogy a MIJE vallásközi párbeszéd előmozdítását célzó akcióiról örömmel adunk számot.

Továbbá szívesen biztosítunk felületet a MIJE mindazon közleményeinek, amelyekben elhatárolódnak az iszlamista terrorcselekményektől, illetve egyéb, szélsőséges megnyilvánulásoktól.

Örömmel adunk közre olyan véleménycikket is a MIJE munkatársainak tollából, amelyben segítenek eligazítani olvasóinkat az iszlám és a radikális iszlamizmus közötti különbségekről, különös tekintettel olyan, a közvéleményt komolyan foglalkoztató események kapcsán mint pl. Asia Bibi, Leah Sharibu vagy az Iránban vallásuk miatt bebörtönzött keresztények esetei. 

Budapest, 2018. december 3.

Vágvölgyi Gergely
az S4C.News főszerkesztője

Iratkozzon fel hírlevelünkre!