Hoffmann Rózsa: “Napjainkban a Bécs-Budapest távolság már nem jelent akadályt”

Hivatalosan is bejelentette Michael Ignatieff, a CEU rektora: minden amerikai akkreditációjú programjukat Bécsben indítják el 2019 szeptemberében. A fejlemények kapcsán megkérdeztük Hoffman Rózsa ex-államtitkárt, aki azt mondta: nem vesztünk semmit a CEU távozásával, aki ott akar tanulni, az némi vonatút terhére továbbra is megteheti ezt majd.

Közleményében a CEU vezetése azt írta: döntésüket azért most hozzák nyilvánosságra, hogy időben tudjanak hallgatókat toborozni a következő tanévre. Azoknak a hallgatók viszont, akik Budapesten kezdték tanulmányaikat, lehetőségük lesz itt megszerezni a diplomát. 

A DK politikusa, Oláh Lajos ma a parlementben úgy fogalmazott ennek kapcsán, hogy „sikerült elüldözni a legsikeresebb magyar egyetemet”.  Oláh Lajos szerint a CEU távozása a magyar innovációk korszakának végét is fémjelezte.

A felszólalásra Rétvári Bence reagált, aki válaszában arra kérte a politikust: mondjon egy olyan innovációt, amelyet a “Soros-egyetemnek” köszönhetünk.

„Lehet, hogy van genderszak, de hol vannak az innovációk?” – firtatta Rétvári.

(Sajnos a házszabály értelmében Oláh Lajos nem válaszolhatott Rétvári kérdésére, pedig tényleg érdekes lehetett volna, hogy mit reagált volna erre).

Az államtitkár visszautasította azt, hogy a képviselő a magyar oktatókat, hallgatókat lenézve egyenlőségjelet tett a magyar felsőoktatás és a “Soros-egyetem” közé. Oláh Lajosnak ezzel sikerült több százezer hallgatót és oktatót megsértenie csak azért, hogy Soros György mellett letegye a hűségesküt – hangoztatta.

Rétvári továbbá azt is közölte, hogy a kormány idén döntött a szociális ösztöndíjak 40 százalékos emeléséről, s az elkövetkező másfél évben 119 ezerről 166 ezer forintra nő a hallgatói normatíva is.

A fejlemények kapcsán felkerestük Hoffman Rózsa korábbi oktatásért felelős államtitkárt, aki arra hívta fel a figyelmet: a CEU – mintegy két tucatnyi másik, külföldi alapítású egyetemmel ellentétben –

nem tudott megfelelni a magyar kormány által megszabott feltételeknek,

ez az oka az egyetem távozásának. Közel két éve folyik már a politikai hadviselés az egyetem helyzete kapcsán, a botrány hátterében Soros György lobbistái húzódnak meg – mondta.

Hoffman Rózsa úgy fogalmazott: mindennek fényében könnyen lehet, hogy inkább csak nyerünk a CEU távozásával, mintsem vesztenénk azzal. Ha pedig valaki mégis mindenképp a CEU-n szeretne tanulni, akkor az ugyanúgy megvalósítható lesz, mint ahogy eddig volt. Napjainkban a Bécs-Budapest távolság már nem jelent akadályt – fogalmazott.

Bízzunk benne, hogy a CEU távozásával véget ér végre a politikai harc és megnyugszik a közhangulat – nyilatkozta az ex-államtitkár.

Saját véleményünk szerint joggal merül fel a fentiek kapcsán az a kérdés is: mennyire volt magyar egyetem a CEU, egyáltalán elveszíthetjük-e azt, ami sose volt a miénk? 

A CEU ugyanis hiába működött Magyarországon, sose volt igazán szerves része a magyar tudományosságnak. Mindig is inkább egyfajta elzárt elefántcsonttoronyként működött.

Épp ezért véljük úgy, hogy a magyar tudományosságban nem fog hiátus keletkezni a CEU távozásával. 

A CEU egyébiránt Ausztriában is kapott egy virtuális medvepuszit az FPÖ-től, így könnyen lehet, hogy az egyetem ausztriai áttelepülése sem lesz problémamentes.

(Forrás: MTI, kép forrása: Pixabay)

Iratkozzon fel hírlevelünkre