Meggyújtották a Nyugati téren az első hanukagyertyát

Budapesten nincs igazi bázisa semmiféle valós antiszemitizmusnak – jelentette ki a főpolgármester hanuka első napján, vasárnap este a budapesti Nyugati téren.

Tarlós István az első hanukagyertya meggyújtása előtt mondott köszöntőjében kiemelte: ma már magától értetődő, hogy a magyar nemzet fővárosában minden közösség szabadon gyakorolhatja vallását és háborítatlanul élheti át ünnepeit. Különleges az az érték, amelyet a magukat büszkén magyarnak valló zsidó polgárok Budapestnek adtak az élet minden területén. „Nem felejthetjük el ezeket, és hálásak vagyunk értük” – tette hozzá.     

Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija arról beszélt, lassan 30 éve, hogy Magyarországon a zsidó közösség nemcsak fizikailag van biztonságban, hanem spirituálisan is megélheti az identitását. Szólt arról is, hogy még mindig vannak olyan zsidó gyerekek Budapesten, akik nem tudják, mi az a hanuka. Hangsúlyozta: a hanuka ünnep neve nevelést, oktatást jelent. A zsidó bölcsek tudták, hogy bármilyen identitás, a hagyomány megtartásának egyetlen záloga az oktatás, a nevelés, a tudás továbbadása a következő nemzedéknek.

A vezető rabbi szólt a CNN televízió hét európai országban és az Amerikai Egyesült Államokban végzett, az antiszemitizmus erősödését feltáró közvélemény-kutatásáról is. A saját kutatásaikkal egybevágónak és szomorúnak nevezte az eredményt, amely szerint az emberek 30-40 százalékának vannak antiszemita gondolatai. Megjegyezte: a felmérés alapján Magyarország egy dologgal tűnik ki a többi ország közül: a zsidó közösségről szóló ismeretek hiányával.    

Áder János köztársasági elnök levélben köszöntötte résztvevőket. Azt írta: a Nyugati téren hagyománnyá vált 8 napos ünnepségen „minden évben megerősítjük, hogy olyan országban akarunk élni, ahol minden állampolgár számára természetes, hogy szabadon gyakorolhatja vallását, és fejezheti ki ragaszkodását ősei kultúrájához”. Magyarország megbecsüléssel tekint minden zsidó származású polgárára, és valamennyi hazánkban élő vallási közösségre.

(MTI)

Iratkozzon fel hírlevelünkre