9,1 milliárdos vereség után idén nyereséget vár a Mátrai Erőmű vezetése

A korábban eredményes társaság tavaly csaknem 9,1 milliárdos hiánnyal zárt, és az idei első félévben is 5,9 milliárdos mínusszal állt. Idén azonban pozitív adózási eredményre számítanak.

A Magyar Idők hétfői számában adott interjút Valaska József, a Mátrai Erőmű Zrt. elnöke a társaság legfontosabb intézkedésének nevezte, hogy  leszorították az üzleti kockázatokat, ugyanis a tulajdonosváltás óta a társaság – az MVM kivételével – már csak másnapra vagy napon belül ad el áramot, tehát nem értékesíti előre. A piac is kedvezően fejlődött, ennek következtében teljesítik a tervezett éves bevételt az árameladásban. Jelentős szervezési és élőmunka-bevonási intézkedéseket is tettek, és az igazgatóság kezdeményezésére új motivációs rendszert vezettek be. A pozitív adózás eléréséhez ráadásul ki sem rúgtak senkit, sőt, fel is vettek olyan dolgozókat, akiket korábban munkaerőkölcsönzőtől béreltek.

Az igazgató arra is kitért, hogy biztos abban, hogy 2030 után is működik majd erőmű. Igaz, klímapolitikai és finanszírozási okokból az Európai Unió határozott lépéseket vár el a tagországoktól a szénalapú erőművek fokozatos kiváltására. De hozzátette, hogy a kormány semmiféle döntést nem hozott ebben az ügyben, és hivatalos vállalást sem tett még Brüsszelben. Több uniós tagországban ráadásul – és részben ilyen Magyarország is – a fossziliseken alapuló energiatermelés nem váltható ki azonnal megújuló energiaforrásokkal vagy atomerőművekkel. 

A vállalat 2030-ig szóló megújulási programjából az elnök kiemelte a szénalapú termelés nyereségessé tételét és fenntartását, és a karbonszegény technológiák bevezetését. “A cél az, hogy a Mátrát átvezessük a karbonmentes gazdaságba” – mondta. Az új stratégiában a termelés részben a gázra, részben a megújuló energiaforrásokra, a biomasszára, az RDF-hulladékra és a napenergiára alapozódik, de megjelenik az üzleti szegmensben az energiatárolás és a szabályozás is, mert ezek elengedhetetlenek az ellátásbiztonság érdekében.

(MTI)

Iratkozzon fel hírlevelünkre