A biztonsági törvénycsomaggal Olaszország visszatért a realitásokhoz

Horváth József biztonságpolitikai szakértő az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában elmondta: Olaszország visszatért a realitásokhoz és a józan észhez a Matteo Salvini belügyminiszter kezdeményezésére elfogadott migrációs-biztonsági törvénycsomaggal.

“Ausztráliában már kiválóan működnek ehhez hasonló szabályok, és Európát is csak így lehet megvédeni” – jelentette ki Horváth.

A csomag lehetővé teszi többek között, hogy számos bűncselekmény esetén félbeszakítsák az elkövető menekültügyi eljárását és kiutasítsák az országból, a terrorcselekményt elkövetőt pedig megfosztható a korábban elnyert állampolgárságától és kiutasítható az országból.

“Fontos az a rendelkezés is, amely lehetővé teszi az illegális terület- és épületfoglalás elleni határozott fellépést” – ismertette Horváth József.

Az olasz parlament által a napokban nagy többséggel elfogadott és életbe léptetett Salvini-csomag többek között szigorította a humanitárius okokból adható menekültstátusz és az olasz állampolgárság megszerzésének feltételeit, szigorúbb fellépést tesz lehetővé számos bűncselekmény esetén a bevándorlókkal szemben.

(MTI)

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre