Mezei Jánost választotta elnökévé az erdélyi Magyar Polgári Párt

A Gyergyószentmiklóson tartott országos tanácson a korábban a párt választmányát vezető Mezei János egyedüli jelölt volt az elnöki tisztségre, a száz leadott szavazatból 88-at szerzett meg. A tanácskozást megelőzően Biró Zsolt elnök és a párt elnöksége benyújtotta lemondását. Biró Zsolt felszólalásában kijelentette: úgy érzi, mind a parlamenti képviselői, mind a pártelnöki munka teljes embert kíván, és a továbbiakban a parlamenti munkára kíván összpontosítani. A leköszönő pártelnök elismerte: döntése hátterében a párt identitásmegőrzése körüli véleménykülönbségek állnak. Úgy vélte: az a kérdés, hogy képes lesz-e a párt az önállóságát is megőrizni, ugyanakkor a többi politikai szervezettel is összefogni. 

Az MPP legfontosabb döntéshozó szerve a párt alapszabályának a módosításával összeférhetetlenné tette a pártelnöki tisztséget a más politikai szervezet színeiben szerzett mandátummal. Ezzel elsősorban a leköszönő elnöknek üzent, aki egy másik MPP-s politikussal együtt a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) listáján szerzett mandátumot a román parlament alsóházában.

A párt alelnöki tisztségére nyolcan kaptak jelölést. Közülük Kátai Attila, Fülöp Csaba, Benedek László, Mosdóczi Vilmos, és Simon Csaba számára szavazott bizalmat a testület.

Elnöki beköszöntő beszédében Mezei János a párt eredeti elveihez és szellemiségéhez való visszatérést ígérte olyan körülmények között, hogy – mint fogalmazott – azt tapasztalja: az MPP kezdte feladni jobboldali szemléletét. A megválasztott elnök kijelentette, hogy „az igazság, a nyitottság és az alázat útját” a párt szervezeti újjáépítését, a belső feszültségek megszüntetését tartja feladatának.


Hirdetés

A kongresszus végén az MTI kérdésére Mezei János kijelentette mindenképpen folytatják az együttműködést az RMDSZ-szel, de tettekre kívánják biztatni a romániai magyarság legnagyobb politikai szervezetét. „Nem elég beszélni, hanem tenni kell. Ha hív a közösség, akkor meg kell jelenni a tüntetéseken, és azokon a közösségi megnyilvánulásokon, amelyeken a magyarság az erejét és a tömegben való hitét fejezi ki” – fogalmazott.

Mezei János a tanácskozás soron kívüli voltával és a rövid idő alatt történt szervezéssel magyarázta, hogy a korábbi kongresszusoktól eltérően sem személyesen, sem üzenetével nem volt jelen Kövér László, a párt tiszteletbeli elnöke.

Az MPP országos tanácskozását az RMDSZ részéről Korodi Attila képviselőházi frakcióvezető, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) részéről Szilágyi Zsolt elnök, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) részéről pedig Izsák Balázs elnök köszöntötte. 

Az RMDSZ ellenzékeként 2008-ban alakult MPP 2014 óta az RMDSZ-szel együttműködésben politizál, és a romániai magyarság második legerősebb politikai szervezete. A párt politikusai 15 erdélyi településen, köztük Székelyudvarhelyen és Gyergyószentmiklóson töltik be a polgármesteri tisztséget. A párt képviselői négy megyei önkormányzatban és a román parlament alsóházában is jelen vannak.

(MTI)

'Fel a tetejéhez' gomb