Újabb imádságrekord részesei lehetünk

A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) által meghirdetett november 24-i szentségimádásra már 14 országból jelentkeztek. A szervezők vágya, hogy minél többen kapcsolódhassanak be az egy időben végzett imádságba Magyarországon és külföldön egyaránt. A meghirdetett alkalom a 2020-ban Budapesten megrendezésre kerülő kongresszusra hívja fel a figyelmet, és készíti fel a résztvevőket.

Az álomszám a 30 000 együtt imádkozó elérése. Ezzel a NEK szervezői szeretnék meghaladni az előző évben ugyanebben az időpontban meghirdetett alkalomhoz csatlakozók létszámát.

Jézus Krisztus a kezdet és a vég, az Alfa és az Omega, a világmindenség Királya, aki jelen van az Oltáriszentségben. Őt fogjuk dicsőíteni az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson 2020-ban Budapesten – szól az eseményre kiadott meghívó.

A világméretű imaalkalomhoz ezen a weboldalon lehet csatlakozni. A szervezők kérik, hogy mindenki regisztráljon.

Az egyes közösségek is meghívnak erre az alkalomra. Az Eucharist együttes az Opus Sanctissimae Trinitatis Közösséggel közösen szervezett szentségimádási alkalma 2018. november 24-én, 20 órakor kezdődik a veresegyházi Szentlélek templomban.

A NEK honlapja alapján eddig Kazahsztánból, Kanadából, Belgiumból, Törökországból csatlakoztak. Magyarországról közel 1000-en . Fábry Kornél, a NEK Általános Titkárságának vezetője videóüzenetében biztat mindenkit a közös szentségimádásban való részvételre:

“Bízunk benne, hogy veled együtt idén még többen fogjuk együtt imádni a világmindenség Királyát, Jézust.”

 

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre