Toplak Zoltán: boldogok a béták!

Nincs bajom az alfákkal. Egy együttműködni képes alfával tudok és szeretek együttműködni – írja coming out-nak szánt bejegyzésében Toplak Zoltán, aki emellett megjegyzi: „nem a szenvedéstől mentes élet, és nem a dominancia, az alfaság tesz boldoggá”.

„Egy bétát több kudarc és frusztráció ér, mint egy alfát. A világ kevésbé áll neki” – szögezi le, majd arra a következtetésre jut, hogy a béták számára pontosan ezért válik fontosabbá a belső világ, az érzelmek, gondolatok, kapcsolatok világa. A szerző ugyanakkor figyelmeztet; nem csúszhatunk át egyfajta inkompetens ábrándozásba, egy béta-típusú férfinak is szüksége van arra, hogy keresse a kihívásokat, valamint helyes önértékeléssel rendelkezzen.

Toplak önmaga jellemzéseként ezt írja: „középkorú férfi vagyok, két gyermek édesapja. És Béta. Szorongó, alkalmazkodó és mégis boldog.” Ugyanakkor bevallja; mára már belátta, időnként a sarkára kell állnia, nem maradhat mindig a „béta-címke” mögött, ahogy egyetlen férfitársa sem. A béta legnagyobb ellensége az önsajnálat, a legnagyobb veszély pedig a feladásban, a menekülésben rejtőzik számára – cikkében pedig hangsúlyozza, hogy ebből egy béta-típusú férfinak ki kell törnie.

Toplak Zoltán úgy látja, két hatalmas segítsége lehet a bétáknak. Az egyik a spiritualitás, az Istenbe vetett hit. Hogy van valaki, aki gyógyítja a sebeket és erőt ad a folytatáshoz, akivel folyamatos és mély kapcsolata van a hívő embernek. Úgy vélekedik; egy bétának könnyebb Istenhez fordulni, mivel a tipikus alfa-férfiak nehezebben kérnek és még nehezebben fogadnak el bármit is. A másik segítséget egyfajta egészséges függés jelentheti a társsal. Az egészséges mérték ez esetben azt jelenti, hogy az illető önállóan is képes vezetni az életét, döntéseket hozni, de bizalommal és megnyugodva képes arra is, hogy bármit átadjon a társának és elfogadja, hogy ő hozzon döntéseket.


Hirdetés

Toplak Zoltán szerint lehetséges a boldogság azoknak is, akik nem tipikus, a kor által felmagasztalt alfa-típusú férfiak, akik nem kerülnek mindenhol az élre, de képesek kiállni önmagukért, felelősséget viselni és megélni a lelki nagyszerűségeket.

A teljes írás ide kattintva olvasható. 

'Fel a tetejéhez' gomb