Kiemelt státuszt élvez a családok évében az óvodapedagógia

Az óvodapedagógia megerősítése fontos része a családok éve programnak – jelentette ki a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára szombaton Szekszárdon.

A szekszárdi német nemzetiségi önkormányzat nemzetiségi óvodai nevelésről rendezett konferenciáján Potápi Árpád János a térségben egyedülállónak nevezte azt, hogy Magyarországon 2011 óta a korábbi öt helyett hároméves kortól kötelező az óvodai nevelés, amit az indokol, hogy ez az életkor az egyik legfontosabb a szocializációs folyamatban.

A kormány 400 határon túli óvodát újít fel és 150 új óvodát épít. A cél az, hogy minden magyar óvodás korú gyermek tudjon magyar óvodába, és ha kell, magyar bölcsődébe járni – tette hozzá
Hangsúlyozta: jelenleg mintegy 40 ezer határon túli gyermek jár magyar óvodába, a kormány azt szeretné elérni, hogy ez a szám 68 ezerre nőjön.

Egyidejűleg a kormány részéről a hazai óvodák is kiemelt figyelmet élveznek, Tolna megyében számos nevelési intézmény újult meg, és épült az elmúlt időszakban. Az óvodák mára sok településen jó állapotba kerültek, azok az intézmények, ahol eddig még nem történt fejlesztés, az önkormányzaton keresztül léphetnek be a folyamatba – mondta az államtitkár.

Mint fogalmazott: a nemzetiségek nem kisebbségek, mert az Európai Unió területén élő nemzetiségek száma 50-60 millió fő, ami megegyezik az EU második vagy harmadik legnagyobb országának lélekszámával. E tény is alátámasztja az RMDSZ-nek és az Európai Nemzetiségek Föderális Uniójának a Minority SafePack kisebbségvédelmi kezdeményezésének indokoltságát, amelynek célja, hogy az őshonos nemzetiségeknek ugyanolyan jogai legyenek, mint az újonnan, nagy számban érkező migránsoknak. „Mi élünk több száz vagy több ezer éve ezen a vidéken – jegyezte meg Potápi Árpád János.

A magyar kormány egyházi területen is segíti a nemzetiségeket. Szerinte a Magyarországon élő nemzetiségek nem használják ki teljesen a jogaikat, például anyanyelvükön kevés istentiszteletet tartanak. Emlékeztetett arra, hogy 2018-tól a határon túli magyarság mellett a hazai nemzetiségek és az egyházak ügyei is a Miniszterelnökséghez tartoznak, így a számukra nyújtott kormánytámogatások a Bethlen Gábor Alapon keresztül lesznek elérhetőek.

(MTI)

Iratkozzon fel hírlevelünkre