Káosz Boszniában: Illegálisan érkeznek, illegálisan távoznak a migránsok

Snezana Galic, a boszniai Una-Sana kanton rendőrségi szóvivője szerint a mostani "migránsáradat" elindulása óra több mint 300 bűncselekményről kaptak bejelentést illegális bevándorlókkal kapcsolatban.

 

Snezana Galic az M1 aktuális csatornának nyilatkozva csütörtökön arról beszélt: először csak egymás között történtek a bűnesetek, de most már “mindinkább a lakosság kárára”. Hozzátette: különböző okok miatt nem indítottak eljárást, vagy azért, mert már továbbálltak, vagy nem találták meg az elkövetőt. Van azonban körülbelül 60 komolyabb eset, ahol lépett a rendőrség. Ezek között van emberölés, emberölési kísérlet, nemi erőszak, súlyos testi sértés, lopás, betörés, amelyet mind migránsok követtek el – sorolta. De a sértettek között is vannak migránsok.

A helyi lakosságnak egyre jobban fogy a türelme, elkeseredettek, hogy senki nem tesz semmit a helyzet megoldásáért. Bihacon emiatt nemrég tüntetések is voltak, egyebek mellett azt kérték, hogy ellenőrizzék a migránsok mozgását. A rendőrség mindent megtesz, hogy kézben tartsa a helyzetet, például igyekszik a migránsokat a befogadóhelyekre irányítani. Egy hétfői válságtanácskozáson ezért azt is felvetették, hogy pontosan meg kell határozni, hány férőhelyes a kladusai és a bihaci központ, hogy ne legyen több migráns a városban, mint ahányan elférnek. A befogadóhelyeken pedig állítsanak fel ellenőrzőpontokat, ahol regisztrálják a mozgásukat, mert a lakosság biztonsága a legfontosabb.

A szóvivő szerint a mostani “migránsáradat” indulása óta 11 500 illegális bevándorló érkezett a területre, de amióta sikerül megakadályozniuk, hogy újabb emberek érkezzenek, azóta elmondható, hogy stabilizálódott a helyzet.

Jönnek és jönnek

Minden nap jönnek új emberek, legtöbbször a Szarajevó és Bihac közötti vonattal. Úgy fogalmazott: mindent megtesznek azért, hogy az illegális bevándorlók ne jöjjenek ismét vissza. Kifejtette: elsősorban azért, mert nem lehet, hogy ellenőrzés nélkül jöjjenek; másrészt pedig nem tudnak nekik szállást biztosítani. Ezért kérték az illetékeseket, hogy biztosítsanak megfelelő ellátást, a nemzetközi elvárások szerint, hogy a rendőrség is hatékonyabban végezhesse a munkáját. Így ellenőrzés alatt tudnák tartani őket, felügyelnék, hogy mit csinálnak a városban.

A legtöbb illegális bevándorló Bihacon és Velika Kladusán van. Az érkezők pontos számát nem tudják, csak becsléseik vannak, mivel ezek az emberek illegálisan jöttek az országba és illegálisan is hagyják el. Felhívta a figyelmet arra, hogy júliusig mintegy ötezren jöttek, majd a további két hónapban még ötezren.

Az állami szervek tétlenek

Mivel rosszabbodott a térség biztonságpolitikai helyzete, úgy döntöttek, nem engedélyezik újabb migránsok érkezését. A rendőrség a kezdetektől kérte az állami szervek együttműködését, de sajnos „különösebb segítséget” nem kaptak – tette hozzá.

Erre példaként említette, hogy Kladusán vállalkozók fogtak össze és ajánlottak szállást azoknak a migránsoknak, akik egy hétig blokád alatt tartották a bosnyák-horvát határt. De ez csak ideiglenes szállás, az elképzelés hosszú távon az, hogy Szarajevóban lesz egy nagyobb befogadóközpont – jelezte.

Az arra vonatkozó kérdésre, hogy név nélküli bankkártyát kapnak-e a migránsok, Snezana Galic azt válaszolta: erről egyelőre nincs hivatalos információjuk, de hallottak róla. Ha hivatalosan is megerősítik, hogy léteznek ilyen kártyák – mondta a szóvivő -, akkor kivizsgálják, hogyan kerültek ezek a migránsokhoz, és egyáltalán törvényes-e az ilyen pénzügyi tranzakció. Szerinte az ENSZ menekültügyi szervezetének kellene választ adnia arra – ha az ő kártyájuk -, hogy adnak-e pénzt a migránsoknak, és ha igen, milyen formában.

(MTI)

Iratkozzon fel hírlevelünkre!