Ha Merkel megy, szakad-e az Európai Néppárt?

A hétvégi hesseni választások óta találgatások sora jelenik meg a sajtóban Angela Merkel, és vele együtt a nagykoalíció jövőjét is illetően. Sorra vettünk néhány szempontot.

Sokakban megdöbbenést váltott ki, mikor a magyar kormánypártok a közelgő Európai Parlamenti választások során bejelentették, hogy Manfred Weber – jelenlegi Európai Néppárti frakcióvezető – jelölését támogatják az Európai Bizottság élére. A megdöbbenés oka, hogy Weber, anyapártjából a bajor CSU-ból egyedüliként szavazott Magyarország ellen a Sargentini-jelentés kapcsán, és azóta is az egyik legfőbb kritikusa a magyar kormánynak. Holott korábban erős szövetségesként tekintett Magyarországra, frakcióvezetői tisztségét is főként a Fidesz-KDNP EP képviselőinek köszönheti.

Ugyanakkor Weber nem záratná ki a Fideszt az Európai Népárt soraiból, míg a szintén néppárti Alexander Stubb igen.

Úgy látszik, a felszínen ez a főbb különbség kettejük között. A felszín alatt azonban ott van Angela Merkel.

Weber a bajor CSU erősembere, és mint ilyen, joggal számíthatna Angela Merkel támogatására az úgynevezett Spitzenkandidat során. Van azonban egy apróbb probléma Weber szempontjából. Stubb, volt finn miniszterelnökként, szintén nem ma kezdte a politikát. Pontosan tudja, hogy a Benelux és Skandináv államok szavazatait a néppártban könnyebben megkaphatja, mint Weber. Ráadásul a szocialisták és demokraták hamarabb képzelnének el egy esetleges koalíciót a liberálisabb felfogású Stubbal, mint Weberrel.

Az összetartó kapocs eddig Merkel volt, de mi történik akkor, ha ő nem lesz? Vagy, ha lesz, de már nem tud beleszólni az európai játszmákba?

A hesseni választás lavinát indított el a német belpolitikában. Egyes német lapok, már a nagykoalíció felszámolási biztosát keresik, megint mások a Merkel korszak végéről írtak. A Münchner Merkur szerint a hesseni választás  egyértelműen leszámolt a nagykoalícióval. A német sajtó tehát meg van győződve arról, hogy Merkel megy, már csak távozásának ideje a kérdőjeles számukra.

Kérdés, hogy mi történik az Európai Néppárttal egy előrehozott német választás, a CDU, CSU meggyengülése esetén? Hiszen egy rossz lépés és felbomolhat a frakció…

Bárki is lesz Merkel utódja, és az bármikor is következik be, ezt mérlegelnie kell majd. Azt is mondhatnánk, hogy a jövő májusi EP választások tétje most tovább emelkedett eggyel.

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre!