A magyar alkotmány keresztény értékeiről tartott előadást Németországban Balog Zoltán

Európában nagy viták folynak a kereszténydemokrácia megújításáról, a kereszténység szerepéről a társadalomban, és ezekben a vitákban számítanak Magyarországra – mondta Balog Zoltán miniszterelnöki biztos az MTI-nek pénteken telefonon annak kapcsán, hogy előző nap Németországban tartott előadást a kérdésről.

A Polgári Magyarországért Alapítvány kuratóriumi elnöki tisztét betöltő Balog Zoltán „Mit keres az Istenre való utalás az alkotmányban?” címmel Lipcsében tartott előadást.

Az MTI-nek nyilatkozva elmondta: a magyar állam kötelessége a keresztény kultúra védelme, támogatása a kultúrában, az oktatásban, a közéletben. A kultúra összetartó ereje, a közösség homogenitása erősíti a nemzetet. És ez korántsem csak hitbéli kérdés – fűzte hozzá.

Jól példázza ezt, hogy a magyar állam 2013-ban bevezette a kötelező etika avagy hit és erkölcstan oktatását az általános iskolákban. Miközben a lakosság 15-20 százaléka gyakorolja vallását aktívan, addig minden második gyermek jár hittanra.

Ez jelzi, hogy valós igényeket szolgál az intézkedés. Ezt az igényt mutatja az egyházi iskolák iránti nagy érdeklődés is: mintegy 200 ezer gyermek jár ilyen intézményekbe – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának korábbi vezetője.

A keresztény alapú nemzeti összetartozás erősítését szolgálta továbbá az, hogy a magyar történelemben először a nagypéntek ünnepnap. Ez az ünnep a közösségért hozott áldozat kérdését állítja középpontba, szemben az elvilágiasodott fogyasztói társadalom attitűdjével, amely épp arra ösztökél, hogy ússzuk meg az áldozatot – mondta Balog Zoltán.

Mint felidézte, a magyar alaptörvény Istennel kezdődik és végződik:

„Isten, áldd meg a magyart!”,

illetve az alkotmány záró mondata „Isten és ember előtti” felelősségre hivatkozik. A német szövetségi állam hét tartománya alkotmányában van utalás Istenre. Legutóbb Schleswig-Holsteinben egyetlen szavazaton múlt, hogy nem került be az alkotmányba – jegyezte meg.

A Konrad Adenauer Alapítvány által teológus, filozófus, politológus előadók részvételével szervezett rendezvénysorozat azt vizsgálja, milyen esélyei vannak az elvallástalanodott társadalomban a keresztény értékeknek. A következő előadás Olaszországban, Cadenabbiában lesz – mondta Balog Zoltán.

Forrás: Magyar Idők, Fotó: MTI