Lengyelország nem kér a kötelező kvótából

Lengyelország is elutasítja a menekültek európai uniós tagállamok közötti elosztását szabályozó kötelező kvótákat, de kiveszi a részét a menekültek támogatásából – jelentette ki Andrzej Duda lengyel államfő a Bild am Sonntag című vasárnapi lapban megjelent interjúban.   Országa teljesíti az EU külső határának védelmével kapcsolatos kötelezettségeit, és a menekültek támogatásához is hozzájárul – fűzte hozzá..
    
„Nyitottak vagyunk, és mindig is nyitottak voltunk” – hangsúlyozta a lengyel államfő, rámutatva, hogy az unió statisztikai hivatalának (Eurostat) kimutatása szerint tavaly valamennyi tagállam közül Lengyelország adta ki a legtöbb munkavállalási és tartózkodási engedélyt az EU-n kívülről érkező embereknek.
   
Arra a kérdésre, hogy ez a nyitottság szíriai vagy iraki muszlimokra is vonatkozik-e, kifejtette: nem lehet az érintettek akaratával szemben cselekedni, 2015-ben több tucat szíriai családot fogadtak be, biztosítottak nekik lakást és munkát, a gyerekeket pedig beiskolázták, mégis mind továbbutaztak Németországba.

Legfeljebb kényszerítő intézkedésekkel, a lengyel-német határt lezárásával lehetett volna őket maradásra bírni, ez azonban elfogadhatatlan lett volna. Úgy fogalmazott: „A nyitott határok a szabadságot jelképezik, a lakóhely és munkahely megválasztásának szabadságát”.

(MTI)   

'Fel a tetejéhez' gomb