Németországban meg kell teremteni a “harmadik nem” bevezetésének feltételeit

Az Alkotmánybíróság kötelezte a kormányt, biztosítsa annak feltételeit, hogy az egyik kategóriába sem tartozó személyek számára is álljon rendelkezésre lehetőség, hogy nemi hovatartozásukról nyilatkozzanak – írja a mandiner.hu. Az indoklás szerint az intézkedés célja az, hogy felszámolják a „genderen”, azaz a nemi hovatartozáson alapuló diszkriminációt. A határozat értelmében a szövetségi kormánynak 2018. december 31-ig kell megalkotni az ehhez szükséges jogszabályokat.

A mandiner.hu cikke ismerteti: a kötelezettségnek eleget téve a kormánykoalíció a szövetségi parlament, a Bundestag elé terjesztette az anyakönyvi nyilvántartásról szóló törvény módosításának a tervezetét. Ennek értelmében

lehetőség nyílik az újszülött anyakönyvezésekor az „egyéb” nem kiválasztására, vagy a férfi vagy a női nem módosítására, ha valaki 14 éves kora után nemi identitásának változása miatt ennek szükségét látja.

A törvényjavaslat vitáját 2018. október 11-én kezdte meg a szövetségi plénum. A CDU/CSU frakció (az önmagukat kereszténydemokrataként, illetve keresztényszociálisként definiáló pártok közös frakciója – a szerk.) a javaslat szükségessége mellett érvelt. Véleményük szerint fontos, hogy biztosítsák azoknak a személyeknek az egyenjogúságát is, akik sem férfinek, sem nőnek nem sorolhatók be egyértelműen. A tervezetet támogatásáról biztosította a szociáldemokrata párt is.

A lap szerint a kormány megosztott a kérdésben. Emlékeztetnek: míg korábban Katarina Barley igazságügyminiszter arról beszélt, hogy az Alkotmánybíróság döntése egy hatalmas, előremutató lépésként írható le és a politikus támogatásáról biztosította a „harmadik nem” bevezetését, addig Franziska Giffey, családpolitikáért felelős miniszter szerint a döntés egy olyan visszafordíthatatlan lavinát indított be, aminek beláthatatlan következményei lehetnek a jövőben.

A teljes cikk ide kattintva olvasható. 

Forrás: mandiner.hu

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre