Felújították a keresztényüldözést megtagadó mártír templomát
A Bakonybélben található templom és szerzetesi közösség hosszú történelmi múltra tekint vissza. A bakonybéli völgyben Szent István királyunk alapított szerzetesi közösséget 1018-ban, ehhez a közösséghez csatlakozott a később, 1023 körül Velencéből érkezett Szent Gellért is, aki hét évet töltött a monostorban.
Az alapítók Szent Mauríciuszt választották védőszentül: egy római katonaszentet, aki több ezer társával együtt a 3. század végén szenvedett vértanúhalált, mert nem volt hajlandó ártatlan keresztényeket üldözni. Kultusza a középkori Európában a lovagi eszménnyel és a császárság hatalmával kapcsolódott össze.
A hiteles helyként is működő, nagy befolyású monostor az évszázadok során sok birtokát elveszítette, s a többi bencés közösséghez hasonlóan a kommenda rendszer idején hanyatlásnak indult. A török kor beköszönte hozta el a közösség első korszakának végét: a szerzetesek a többször is kifosztott monostort 1534 körül hagyták el végleg.
A közösség az oszmánok kiűzését eredményező háború során kelhetett újra életre. 1693-ban Göncz Celesztin, pannonhalmi szerzetes vehette fel ismét a bakonybéli apáti tisztséget, vele kezdődött az újraalapítás több évtizedes hosszú folyamata, melyet utódai vittek tovább. Az 1720-as években zajló betelepítésnek köszönhetően megszületett az újkori Bakonybél község, a monostor barokk épületegyüttese pedig 1754-re lett teljesen kész. Ebből az időből származik a templom és legfontosabb berendezései. Az újrainduló közösség fejlődését azonban derékba törte a felvilágosodás eszméit megvalósítani igyekvő II. József, aki 1786-ban feloszlatta a bencés rendet Magyarországon.
A rend újraindulását 1802-ben engedélyezte I. Ferenc császár, aki a Benedek-rendi szerzetesekre gimnáziumi, oktatói munkát bízott. A nyugat-magyarországi rangos gimnáziumokat működtető szerzetesek életén súlypontja a városba helyeződött át, a Bakonybélhez hasonló vidéki monostorok önállóságukat és jelentőségüket is elveszítették.
A szabadságharc és az azt követő idők meghatározó apát-egyénisége Sárkány Miklós (1845-1891) volt. Hosszú szolgálata alatt sokat tett a monostor gazdasági fejlődésért, ő létesítette többek között a bakonybéli kőedény-gyárat.
Az egyre inkább tanító renddé váló magyar bencésség életében Bakonybél jelentősége leginkább a monostorhoz tartozó birtokok javadalmában és a nyugdíjas éveikre ide kerülő idős szerzetesek elhelyezésében ragadható meg a 20. század első felében.
A II. világháború pusztítása után a pártállam kiépülésének folyamata a szerzetesrendek feloszlatását hozta magával. 1950-ben a történelemben immár harmadszor kellett a szerzeteseknek elhagyniuk a monostort.Az üresen álló épületbe pár nappal később apácákat internáltak, akik a később szociális otthonnak nevezett intézmény lakóiként éltek enyhülő kontroll alatt az ősi falak között egészen a rendszerváltásig.
A visszakapott épületbe 1998-ban térhettek vissza a szerzetesek. Sok küzdelem árán, sok jó szándéknak, egyházi, állami és uniós támogatásnak köszönhetően mára jobbára felújított, megszépült környezetben élhetjük életünket Szent Benedek szellemében, az imádság és munka ősi életformájában.
A bakonybéli monostor templomának felújítására és a szomszédságában épülő turisztikai látogatóközpont létesítésére 1,4 milliárd forintot fordít a kormány, ebből a templomra 570 millió forint jutott – mondta az ünnepélyes átadáson Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a Veszprém megyei településen.
