A Hasogdzsi-ügy

Hang- és videofelvételek bizonyítják, hogy Dzsamál Hasogdzsi szaúd-arábiai újságírót meggyilkolták Törökországban - közölte csütörtökön este internetes oldalán a The Washington Post, az újságíró egyik munkaadója.

MTI – A lap információi török kormányzati forrásoktól származnak. A felvételek – írta az amerikai újság – azt mutatják, hogy Dzsamál Hasogdzsi október 2-án besétált hazájának isztambuli konzulátusára, hogy közelgő esküvőjéhez beszerezze a hivatalos dokumentumokat. “Ezt követően meggyilkolták és feldarabolták” – idézett a lap török tisztségviselőket.

A felvételen “hallani lehet a (Hasogdzsi) hangját, valamint más, arabul beszélő férfiak hangját. Hallani lehet, ahogyan kihallgatták, megkínozták és aztán meggyilkolták őt” – állította az egyik, névtelenséget kérő török informátor. Egy másik forrás, aki szintén nem hallotta a hangfelvételeket, de azt állította, hogy informálták őt róluk, kifejtette: “hallani lehetett azt is, ahogyan Hasogdzsit verik”.

Szaúd-Arábia eddig következetesen tagadta, hogy köze volna Hasogdzsi eltűnéséhez, azt állítva, hogy a szaúdi újságíró elhagyta a konzulátus épületét. Ezt Hasogdzsi török barátnője, aki órákon keresztül várta a férfit a konzulátusnál, cáfolta.

Bob Corker, a szenátus külügyi bizottságának republikánus elnöke csütörtökön a kongresszusban újságíróknak azt mondta: “ha igaznak bizonyul az, amit ma még csak gondolunk, de nem tudunk bizonyossággal, akkor a legmagasabb szintű szankciókat kell elrendelni”.

Iratkozzon fel hírlevelünkre