Orbán felkérte, Tarlós elvállalta

Tarlós István harmadjára is sikeres befutó lehet, a Nézőpont Intézet legfrissebb kutatása szerint a budapestiek 49 százalékának szavazatában biztos lehet.

Tarlós István újra indul a főpolgármesteri posztért a következő önkormányzati választáson. A harmadik ciklusára készülő főpolgármester Orbán Viktor kormányfővel, a Fidesz elnökével tartott szerdai budapesti sajtótájékoztatón közölte: Orbán Viktor felkérésére elvállalja a jelölést és a 2019-es önkormányzati választáson való részvételt.

Tarlós István úgy fogalmazott: súlyos belső küzdelem után hozta meg döntését, jelentős megkötéseket fogalmazott meg a folytatáshoz. A jelöltség elvállalásában közrejátszott a közvetlen főpolgármester-választás, valamint a fővárosi fejlesztési tanács megalakítása – közölte.

A kormányfő a felkérést szerdán Budapesten, a Városházán jelentette be, miután tárgyalt Tarlós Istvánnal.

A Nézőpont Intézet legfrissebb kutatása a “Tarlós István népszerűbb a Fidesznél is” is nevet kapta, ebben az áll, hogy a főpolgármester 11 százalékponttal népszerűbb, mint a kormánypárt. A főpolgármester, ha indulna, ugyanazt az eredményt érné el, mint 2014-ben (49 százalék), még akkor is, ha az a valószínűtlen helyzet állna elő, hogy az összes rejtőzködő szavazó ellenzéki.

 A Nézőpont szerint az ellenzék rendkívül fragmentált a fővárosban, a legerősebb kormányellenes párt a Momentum Mozgalom (10 százalék), őt követi a Demokratikus Koalíció (9 százalék), illetve a Magyar Kétfarkú Kutya Párt és a Jobbik (8-8 százalék), az MSZP és a Párbeszéd 6-6 százalékon áll, az LMP pedig 5 százalékot szerezne. Egyik párt sem éri el a Fidesz-KDNP népszerűségét, mivel a rejtőzködők aránya 12 százalékos, tehát fele akkora, mint a kormánypártok előnye bármely ellenzéki párttal szemben. 

Kitértek arra is, minden társadalmi csoportban legalább kétharmad azoknak az aránya, akik az elmúlt nyolc évben előrelépést tapasztaltak Budapesten, összességében pedig a fővárosiak 71 százaléka vélekedett így. Még a baloldaliak többsége (53 százalék) is ezen az állásponton van, de a Jobbik táborának nagyobb része is (56 százalék) fejlődést érez 2010 óta. A kormánypártok táborában pedig tulajdonképpen nincsenek olyanok, akik elégedetlenek lennének a főpolgármester munkájával.

(MTI)

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre