Nem volt meglepő Volner kizárása, előbb-utóbb a pártból is „likvidálhatják”

Amint a Figyelő nyomán nyilvánosságra kerültek az alelnök kritikus gondolatai, a Jobbik rendkívüli frakcióülést hívott össze. Arder János kivételével a 25 fős frakció minden tagja jelen volt a tanácskozáson, ahol Volner János kizárása mellett döntöttek.

Az ülésen Apáti István és Fülöp Erik képviselők rögtön bejelentették, hogy az alelnökkel együtt elhagyják a pártot – mandátumukat azonban nem adják vissza, tovább folytatják az országgyűlési munkát. Arról, hogy Volner Jánost kizárják-e a pártból, az etikai bizottság dönt majd. 

Volner János – aki rendkívüli tisztújításon venné át a párt vezetését – az M1 reggeli műsorában a következőket mondta: „Én egy nemzeti értékrendű párthoz csatlakoztam, ahol szóba se álltunk volna ezekkel az emberekkel korábban. Nem szabad elhagyni az elveinket, meg kell maradnunk a nemzeti politizálásnál.” 

Jakab Péter, a párt szóvivője a köztévében Volner vádjaira reagálva elmondta: nem helyén való, hogy „hitehagyottnak” nevezte a párttagokat, ez inkább azokra igaz, akik az elmúlt időszakban elhagyták a Jobbikot. Úgy véli, Volnernek nem volt elég bátorsága elhagyni a pártot, levele nyilvánosságra kerülése után pedig a pártnak nem volt más választása, mint kizárni őt a frakcióból. 


Hirdetés

Volner ugyanakkor a közrádiónak – ugyancsak hétfőn reggel – arról beszélt, hogy nem szándékozik elhagyni a pártot, belülről szeretné megreformálni azt.

A Kossuth Rádió Ütköző című műsorában hétfőn Tóth Erik, a Nézőpont Intézet elemzője és Farkas Örs politológus mondta el véleményét a jelenlegi helyzetről. Mind a ketten egyetértettek abban, hogy azok az emberek maradtak a pártban, akik azonosulni tudnak az új irányvonallal. 

A belső feszültség odáig vezetett, hogy a legnépszerűbb emberüket vesztették el Volner János személyében – szögezte le Farkas Örs, aki szerint, nem volt meglepő Volnert előbb-utóbb „a pártból is likvidálják”.

A szakértők véleménye szerint a pártban a balratolódás folyamatos, a kialakult helyzetből pedig a későbbiekben a Mi Hazánk Mozgalom profitálhat.

'Fel a tetejéhez' gomb