Káld katolikus pátriárka: Irak kihívásaival szemben együtt, előrelátóan kell fellépni

Az egyháznak proaktív módon kell szerepet vállalnia a keresztényeket ért jogsértések kezelésében – mondta el Louis Raphael Sako káld katolikus pátriárka.

Ez szerepvállalás az egyik elsődleges feladata az egyháznak, annak érdekében, hogy a keresztény közösséget ne másodrendű állampolgárokként kezeljék Irakban. A pátriárka több mint nyolcvan püspök, pap és szerzetes előtt beszélt erről, akik között jelen voltak más egyházak képviselői is az Erbíltől nem messze lévő Ankawa városában.

Többek között arra kérte az egyházak képviselőit, hogy fordítsanak minden eddiginél több energiát arra, hogy újjáélesszék, és ismét felépítsék a keresztény közösségeket, hogy lehetővé váljon a békés együttélés másokkal. A cél az, hogy

„a keresztények jogai, egyenlősége és biztonsága garantálva legyen, valamint, hogy megőrizzük az évezredes hagyományt, a földet, a nyelvet és a hitünket.”


Hirdetés

A 2003-as amerikai vezetéssel történő megszállás előtt másfél millió keresztény élt Irakban. Azóta ennek több mint a fele elhagyta az országot a diszkrimináció, a fenyegetések, emberrablások, de különösen a ninivei fennsíkról történő kiűzetés miatt, ami az Iszlám Állam 2014-es térnyerésének volt „köszönhető”.

A káld katolikus pátriárka kiemelte az egyház szerepét abban is, hogy élénk párbeszédet kell folytatni az országot irányító politikusokkal annak érdekében, hogy a keresztények számára is elfogadható törvényeket hozzanak, ami nem alkalmaz kettős mércét velük szemben. Az egyházak vezetőinek abban kell közreműködniük, hogy letisztult elképzelésük legyen a közösségeknek nyújtott segítségről, ami magában foglalja az élénk társadalmi szerepvállalást a hitéletben, a kultúrában és a szolgálatban, mindezt modern, mértékadó keretben.

Az ökumenizmus jegyében elmondta azt is, hogy mindezt a muszlim közösséggel együttműködve kell megvalósítani, mert összeköt a humanitárius, társadalmi és nemzeti kapocs. „Az egyház egyik kötelessége, hogy hatékonyan és konstruktívan működjön együtt velük számos területen, különösen az egyenlőség, a társadalmi igazságosság és a békés egymás mellett élés tekintetében, annak érdekében, hogy együtt lépjenek fel a kirekesztés és a gyűlöletbeszéd ellen.

Forrás és kép: Catholic News Service/LaCroix International

Fordította: Dallos Bence

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

'Fel a tetejéhez' gomb