Ukrajna
- (H)arctér
Ismét 1100-nál több új fertőzöttet azonosítottak Ukrajnában
Ezek alapján a járvány kezdete óta igazolt fertőzöttek száma 72 168-ra nőtt, az elhunytaké 16 újabb halálos áldozattal 1725-re, miközben…
- (H)arctér
Az ukrán külügyminiszter aggodalmát fejezte ki a kijevi magyar nagykövet sajtónyilatkozata miatt
Az ukrán politikus elmondta: meglepte őt, amit a magyar nagykövet az Interfax-Ukrajina hírügynökségnek adott interjújában mondott. Íjgyártó a nyilatkozatában arról…
- (H)arctér
Frissítve – Kijev nem változtat Budapest kedvéért az oktatási törvényen
Dmitro Kuleba emlékeztetett arra, hogy a Velencei Bizottság egyebek mellett javasolta a törvény által előírt új rendszer bevezetésének tekintetében az…
- (H)arctér
Sikerült teljesen eloltani a tüzeket a csernobili zónában
Az államfő hozzáette, hogy a szomszédos Zsitomir megyében is eloltották a legtöbb tűzgócot a szakemberek. Köszönetet mondott a katasztrófavédelem és…
- (H)arctér
Lazítanak a szomszédban – Ukrajnában enyhítik a korlátozásokat
A karantén-korlátozások május 11-től történő enyhítéséről még május 4-én hozott rendeletet a kormány, elsősorban arra alapozva ezt a döntést, hogy…
- (H)arctér
Koronavírus – Ukrajna hogy fogja bírni?
– Hogy fogadták az ott élők a koronavírus miatti intézkedéseket? – Kijárási korlátozást ugyan nem rendeltek el, az utcák mégis…
- Szabadidő
Fehérorosz labdarúgómeccsekkel vigasztalódnak a focirajongók
A belorusz labdarúgó-szövetség szóvivője példa nélküli helyzetnek nevezte, hogy Oroszországban, Izraelben, Indiában, és további hét országban közvetítik a találkozókat. A…
- (H)arctér
Szijjártó: tovább dolgozunk a kárpátaljai magyarok helyzetének megoldásán
Szijjártó Péter az ukrán kollégájával folytatott egyeztetése után kifejtette: eredetileg úgy volt, hogy az ukrán politikus csütörtökön hivatalos látogatást tesz…
- (H)arctér
Remélhetőleg márciusban közelebb kerül a megoldás az ukrajnai kisebbségi jogok ügyében
Felszólalásában a külgazdasági és külügyminiszter leszögezte: Magyarország abban érdekelt, hogy Ukrajna erős, fejlődő és demokratikus ország legyen, erre 150 ezer…
- (H)arctér
Cseh Katalin megtámadta a kárpátaljai magyarokat
Cseh Katalin, a Momentum Mozgalom egyik európai parlamenti képviselője ezúttal a kárpátaljai magyarok magyar nyelvű oktatása melletti kiállása miatt kritizálta…