terrorizmus
-
Terrorizmussal vádoltak meg több száz gyereket Irakban
A New York-i székhelyű nemzetközi jogvédő szervezet becslése szerint 2018 vége óta mintegy másfélezer gyereket tartanak fogságban az említett szervek.…
- (H)arctér
Iskolás gyermekek szenvedik el az iszlamista támadásokat Burkina Fasóban
A CERF szerint összesen több mint 100 ezer ember menekült el otthonából, nagyrészt Burkina Faso keleti és északi részén. A…
- (H)arctér
Az Iszlám Állam egyre több nőt vet be öngyilkos merényletei során
Az észak-iraki Moszulban, amely egykor a terrorszervezet „kalifátusának” a fővárosa volt, a szíriai határ környékén bujkáló terroristák időről-időre most is…
- (H)arctér
Szíria – Tömegsírt találtak az Iszlám Állam utolsó zárványában
A nemzetközi koalíció által támogatott Szíriai Demokratikus Erők (SDF) katonai illetékese szerint a legyilkolt emberek a dzsihadisták fogságába került jazidik…
-
Közös fellépést sürgetett a terrorizmus ellen az egyiptomi elnök
„A terrorizmus veszélye az egész világon elterjedt, mint egy kóros ragály” – jelentette ki Szíszi a szigorú biztonsági intézkedések mellett…
- (H)arctér
Még mindig magas a terrorveszély Németországban
Holger Münch a 22. Európai Rendőrségi Konferencián tartott előadásában kiemelte, hogy az IÁ úgynevezett kalifátusa lényegében megszűnt, de ez nem…
- Keresztényüldözés
Újabb mártírt adott az Egyháznak Don Bosco Szalézi Társasága
Az ANS (Szalézi Információs Iroda) tudósítása szerint ez a támadás egy 2015 óta tartó erőszakhullám része, amely most a G5S,…
- Keresztényüldözés
Növekedhet a terrorveszély Európában
A biztonságpolitikai szakértő szerint a fundamentalizmus vészesen terjed a másod- és harmadgenerációs európai muszlim fiatalok körében, az orosz rakéta-fenyegetettségről szóló…
-
Az Európa Tanács pozitívan bírálta Magyarországot
Friss jelentésében a kérdésben illetékes bizottság azt írta: két ajánlásának megfogadása és betartása tekintetében Magyarország a 2017-es „részlegesen megfelel” kategóriából…
- (H)arctér
Feketelistára kerülhet Szaúd-Arábia
A javasolt listán 23 ország található: Afganisztán, Amerikai Szamoa, az Amerikai Virgin-szigetek, a Bahama-szigetek, Botswana, Észak-Korea, Etiópia, Ghána, Guam, Irán,…