Transzneműek szexuális életét bemutató tájékoztató füzetet adtak 10-12 éves gyerekek kezébe Felháborító a svéd LMBTQ-lobbi lopakodó stratégiája.
Nemzeti régiók – Már csak egy országból kell összegyűlnie az aláírásoknak A héten Svédországban is összegyűltek a szükséges aláírások, így már csak egy országban kell teljesíteni az előírást.
Hogyan kerül a skandináv „origami” a karácsonyfára? Papírszívek, melyek megváltoztatták a svéd karácsonyt.
Jól halad a nemzeti régiók védelmében indított kezdeményezés Két országból kellenek még aláírások a sikerért.
Törölhetik az anya és az apa kifejezést a törvényből Svédországban A svéd nemi egyenlőségért felelős miniszter azt javasolja, hogy gendersemlegesebbé kell tenni a szülőkről szóló kódexet.
Milliós túlóraszámok – összeomolhat a svéd egészségügy Az év első nyolc hónapjában több mint kétmillió túlórát regisztráltak az országban.
Katinkának köszönhetően a székelyek mellé állnak a katalánok Spanyolországban és Svédországban is határidőre összegyűlhet a kellő számú aláírás!
A svéd járványszakértő továbbra sem javasolja maszkok viseletét Anders Tegnell szerint a „maszkpárti” országok közül néhányban sebesen terjed a járvány.