Nero császár korabeli híd bukkant elő a Tevere folyóból Rómában Az ókori híd talapzatának több romos maradványa bukkant elő.
Elkezdődött a Családok Világtalálkozója Rómában Ferenc pápa: Szeretném, ha az Egyház irgalmas szamaritánus lenne számotokra!
Ferenc pápa szerint a szentek megoldást mutatnak háborús időkben is Az egyházfő a Szent Péter téren bemutatott kanonizációs misén tartott szentté avatást.
A római Colosseum titkos kápolnája Egy raktárhelyiségből alakították ki, melyben korábban a pápa idején évente megrendezett Passió kellékeit és jelmezeit tartották.
Veres András: Európa társadalmainak erkölcsi megújulásra van szükségük Az MKPK elnöke Mindszenty József boldoggá avatását szorgalmazta a bíboros halálának évfordulóján bemutatott misén Rómában.
Megtelt látogatókkal az olasz főváros Ferenc pápa 2020 óta először ismét a hagyományos helyszíneken, a hívők jelenlétében vezeti a szertartásokat.
Roma családoknak is segítenek a családügyi intézkedések Az elmúlt évtizedben a fejlődés megkérdőjelezhetetlen volt a roma közösségekben.
Udvardy György: Bódi Mária Magdolna a mindennapi helytállás példája A boldogok sorába léphet hamarosan a vértanú munkáslány.
Ferenc pápa ismét imára szólított fel a békéért és Ukrajnáért Ukránul és oroszul jelent meg békefelhívás az egyházfő Twitter-fiókján.