Rétvári Bence
- (H)arctér
Jövedelmünk egyre kisebb hányadát kell lakhatási kiadásokra fordítanunk
A KDNP alelnöke a párt honlapján megjelent közleményében ismerteti, az Eurostat legújabb jelentése összesítette az adatokat a hazai és európai…
- (H)arctér
Rétvári: több mint kétharmadával növekedett a CT-vizsgálatok száma
Rétvári Bence – aki a KDNP alelnöke is – azt írta, hogy míg 2010-ben egy év alatt 762 ezer vizsgálatot…
- (H)arctér
Tovább fejleszti a kormány a KRÉTA oktatási rendszert
Rétvári Bence Csányi Tamás (Jobbik) országgyűlési képviselő írásbeli kérdésére jelezte: tekintettel arra, hogy a kormány fel kíván készülni a koronavírus-járvány…
- (H)arctér
Rétvári: Megérkezett az emelt bér a pedagógusok számlájára
Rétvári Bence közleményében azt írta: a kormány a koronavírus-járvány okozta gazdasági nehézségek ellenére is bevezette idén júliustól a pedagógus-béremelést. A…
- Szabadidő
Új közlekedési napijegyet vezettek be a Dunakanyarban
Szentkirályi Alexandra elmondta, hogy a 24 órás jeggyel a Pilis, a Duna és a Börzsöny bármelyik népszerű kirándulóhelye felkereshető szeptember…
- (H)arctér
Rétvári: „Míg nálunk az identitás csoportképző, a liberálisok szerint inkább diszkriminációs alap”
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes nyújtotta be idén februárban azt a törvényjavaslatot, melynek egyik paragrafusa értelmében az anyakönyvi kivonatba ezentúl a kromoszóma…
- (H)arctér
Rétvári: a környezetvédelmi oktatás területén Magyarország más országok előtt halad
Rétvári Bence, aki egyben a térség KDNP-s országgyűlési képviselője, a Kemencei Erdei Múzeumvasút 20. születésnapján tartott ünnepségen azt mondta, az…
- (H)arctér
Rétvári: egyre többeknek jut nyaralásra
Rétvári Bence felidézte: 2010 előtt a családok nehéz anyagi helyzetben voltak, nőtt a munkanélküliség, csökkentek a bérek a közszférában, elvették…
- (H)arctér
Rétvári: a Dunakanyarnak végre saját hajójárata lett
Rétvári Bence úgy fogalmazott: a Dunakanyarnak végre saját hajójárata lett. Az államtitkár, a térség KDNP-s országgyűlési képviselője emlékeztetett: június 17-én…
