orvosmisszió
- Reflex
Spányi Antal: Sokszor hiányzik a fiúknak a férfias példa, az apakép
„Úgy érzem, hogy nagyon fontos a magyarságtudat erősítése is, hiszen a Jóisten ide teremtett bennünket, ide kötnek a gyökereink Szent…
- Kultúra
Fodor Réka, Afréka hitet, boldogságot és hálát tanult nigériai orvosmissziós útjain
Afréka, azaz Fodor Réka Afrika olyan területeire jár missziós orvosként, ahol az emberek szegénységben, sőt nyomorban élnek, s belehalnak az…
- (H)arctér
Ismét Kárpátaljára látogatott a Katolikus Karitász orvosmissziója
Hetvenötödik alkalommal végzett szűrővizsgálatot a határon túl a Katolikus Karitász orvosmissziója. A nagyberegi református líceumban közel kétszáz fiatal és felnőtt…
-
Hatéves évfordulóján indult el Kárpátaljára a Katolikus Karitász Orvosmissziója
A Katolikus Karitász tizenhat fős, orvosokból és medikusokból álló egészségügyi csoportja a Magyar Szentek Temploma elől püspöki áldással indult el…
- Vélemény
Egyedül nem tudtam volna 7500 családot etetni
– Hogyhogy nem együtt jelentek meg a NEK-en Csókay Andrással? – Együtt visszük ugyan az Afréka Alapítványt és az egész…