Oroszország
- Vélemény
Mint kisgyerektől a fagyit, úgy veszik el a pornót – tényleg pornófüggők vagyunk?
Oroszország bejelentette, hogy ezentúl, csak állami fenntartású oldalakon lehet pornót nézni. Hogy pusztán nézni továbbra sem bűncselekmény, de a gyerekpornó…
- (H)arctér
Moszkva szemében továbbra is barátságtalan ország az USA
A genfi csúcs nem teremtette meg a feltételeit annak, hogy az Egyesült Államok lekerüljön az Oroszországgal szemben barátságtalan országok listájáról…
- (H)arctér
Amikor visszanyal a fagyi: Oroszországban ismét megbírságolták a Twittert
A közigazgatási törvények hatrendbeli megsértésében marasztalta el, és 19 millió rubel (mintegy 74 millió forint) bírság kifizetésére kötelezte csütörtökön egy…
- (H)arctér
Közeledik az indiai variáns
Oroszországban is megjelent a koronavírus indiai variánsa, a kórokozót Uljanovszkban tanuló indiai diákoknál azonosítottak – jelentette csütörtökön a Kommerszant című…
- (H)arctér
Oroszország kitiltotta az EP elnökét
Oroszország megtiltotta a beutazást nyolc európai állampolgárnak, köztük az Európai Parlament elnökének, David Sassolinak, valamint Jörg Raupachnak, a berlini ügyészség…
- Vélemény
Biden, Ukrajna és egy reménytelen NATO-csatlakozás
– Hunter Biden és Joe Biden kapcsolatai Ukrajnával egyértelműek lettek az elmúlt években. A Biden családnak miért olyan fontos ez…
- (H)arctér
Soros-fiókák diktálnak az ukrán politikában
– Soros György alapítványai, már a rendszerváltás előtt megjelentek a vasfüggöny keleti oldalán. Hogyan kezdődött Ukrajnában a szervezkedése? – Soros…
- (H)arctér
Macron: Franciaország a gyarmati múltjából eredendően fajgyűlöletben szenved
„Halk és nyílt párbeszéd szükséges ahhoz, hogy megértsük, mi és hogyan történt, majd bizonyos módon újra kell értelmeznünk a saját…
- (H)arctér
Beindult a vakcinaturizmus: németek utaznak Moszkvába, hogy beoltsák őket
Német állampolgárok utaztak Moszkvába, hogy minél előbb megszerezzék a koronavírus elleni védőoltást. Az orosz fejlesztésű Szputnyik V oltóanyag első adagját…
