Tematikus séta a Fiumei úti sírkertben A Nemzeti Örökség Intézete március 15-én szervez programot a Nemzeti Emlékhelyen.
Ünnepi szentmise és népdalelőadások mindenszentekkor a Fiumei úti sírkertben A NÖRI évek óta megemlékezik azokról a Fiumei úti sírkertben nyugvó hírességekről, akiknek a sírját már nem látogatják.
Megújult az Ybl Miklós által tervezett Rozália-kápolna Újra régi pompájában látogatható a Rozália-kápolna Albertirsán
“Tennünk kell azért, hogy Móricz több maradjon egy névnél” 80 éve hunyt el a magyar realista próza egyik legnagyobb alakja.
Feltárulnak a Salgótarjáni utcai zsidó temető titkai A Nemzeti Örökség Intézete idén is csatlakozik a Zsidó Kultúra Európai Napjai rendezvénysorozathoz.
Okos parcellaköveket helyeztek el négy budapesti temetőnél + Galéria Ezen keresztül a látogatók megismerhetik a temető védett sírjait.
Programok a Nemzeti Gyászparkban az ünnepi hétvégén A sírkert október 23-án, szombaton 9 és 17 óra között, 24-én, vasárnap pedig 9 és 16 óra között lesz látogatható.