MKPK
- (H)arctér
A bűnök, melyek nem évülnek el
Az MKPK MTI-hez is eljuttatott közleménye szerint a gyermekek bántalmazása, az ellenük elkövetett visszaélés súlyos bűn és bűncselekmény, történjék bárhol:…
- (H)arctér
A járvány áldozataiért harangoznak és imádkoznak
A MEÖT elnöksége és az MKPK arra kéri egyházukat és híveiket, hogy vasárnap délelőtt „emlékeztessenek a harang szavával az elhunytakra,…
- (H)arctér
Vasárnaptól ismét kötelező a katolikus híveknek a szentmise
Azt írták: a püspökök testülete a döntést a járványügyi szakemberek véleményét, a járványügyi korlátozások enyhítését és a beoltottak számának növekedését…
- (H)arctér
Nagypénteken Jézus kereszthalálára emlékezünk
Nagypénteken nem mutatnak be szentmisét, mert „maga az örök főpap, Krisztus az áldozat a kereszt oltárán” – fogalmaztak. Erdő Péter…
- (H)arctér
Döntött a Püspöki Konferencia a húsvéti szertartásokról
Március 5-én azt közölték: a katolikus templomokat továbbra sem zárják be, nyilvános istentiszteleteket is lehet tartani, de a megyés püspökök…
- (H)arctér
Bezárnak-e a templomok? Ma kiderülhet
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK), figyelembe véve a járványügyi szakemberek véleményét és a COVID-19 járvány harmadik hulláma miatt életbe…
- (H)arctér
Tanácskozott a püspöki kar
Tóth Tamás azt írta: a püspökök testülete foglalkozott szakképzett gyermek- és ifjúságvédelmi felelősök kinevezésének lehetőségével a katolikus köznevelési és szakképző…
- (H)arctér
Gyorssegélyt küld a földrengés sújtotta Horvátországba a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia
A márciusi események után ismét erős rengések rázták meg december 29-én kedden Petrinya térségét, Zágrábtól délkeletre, Horvátországban. A földrengésben számos…
- Spiritusz
„Jézus születése mindenki számára üdvösséget hozhat”
Azt írták: december 25-én Jézus Krisztus születését ünnepeljük. Ez az üdvtörténet központi eseménye, mert Jézus nemcsak egy az emberek közül,…
- (H)arctér
Jövőre már katolikus kiadványok is szerepelnek a tankönyvlistán
Tóth Tamás, az MKPK titkára tájékoztatása szerint a 2017-ben kezdett tananyagfejlesztés szakmai felelőse a Katolikus Pedagógiai Intézet, az elsőként elkészítendő…